Dunkel Nepomuk Norbert

Sophi arcélei

Küzmös Csillának

Bodnár János Kristófnak

Veréb Lászlónak

Vízkeleti Daninak,

a Debreceni Egyetem filozófia szakos hallgatóinak ajánlva

Prooimion¹

-Nem bánt a kutya? Kérdezte az öregember. Attila Bá'.

-Ááááá, dehogy. Ugat, mert folyton játszani akar - mutattam Ká-Ká Bushundira. (Pedig váltig fogadkoztam, Malacz [Malkut] kutyám után nem lesz több. Ő még Heller Ági mellet ült egy doktori védésen. - Bushundi, értetlen kölyök!)

-Jóféle harcias terelőnek nízem. El is kell a legelőn az ilyen jószág.

-Igaz, van benne terelő vér, de csak egy talált keverék eb.

-Nem hozta ki az állatokat?

(Nem értem. Nyilván megint nyakig sáros vagyok [Bushundi eddig képes felugrálni], tán' pásztornak néz.)

-Hát nem mag itt az új pásztor?

(Debrecentől 4-5 kilométerre lehettem a pusztán, esőben. Csak sétára indultam, de a két fácán, aki Bushundi előtt felrepült...)

-Á, nem, én csak...

-Hát akkor maga ki vóna?

-Én? Filozófia tanár vagyok.

-Tessék mondai, csak ül és gondolkodik? Hát osztán, meglehet abbúl élni??

-Egy legelőn ([ethosz] lakhely, szokás, közösség, illem) állunk, de mi már nem értjük egymást. Nem válaszoltam, visszafelé indultam.

Út -ban a főtéma felé...

...számíts számtalan elágazásra, 'Utat kereső', mert a filozófius, igenis epizodikus ismeretkörben mozog: ad naturam, természetéből adódóan. Az epizodikusság (epizód, epeizódion = ̉επεισόδιον) a váratlan, a kutatás során közbeeső utak (οδός= út, ́επί= közbe[n], έίς = -ba,) sajátja. Ám az útkeresés elágazásokhoz (bifurkáció) és csomópontokhoz, megannyi leágazáshoz, kereszteződésekhez vezet -mivelhogy keresünk, kutatunk: utak folynak egybe. minden igényes értelmezés: kontextuális. És persze keresés közben az ember kidobál, majd beépít ismereteket. Az öreg filozófus többnyire kidobál, mert nagytakarít. A filozófia integratív, interdiszciplináris, több témára fókuszoló feladat megoldása közben eleve nem lehet egy szűk ösvényt taposni. A világ tág, térképszerű, kapcsolat gazdag.

Egyszerű szavakkal próbálom elmondani a mai kor 'szellemi sivatagjában' oázist szomjúhozóknak, mi is a filozófia? Átlátszóan, vallomásként inkább, mintsem hivatkozások tömkelegével. Ma főként mások gondolatairól írunk, másod-, harmad-, és negyedleges irodalmat. És ezt az ötlettelenséget hívják recenziónak, recepciónak, van úgy, hogy hermeneutikának, vagy épp esztétikai elemzésnek. Ha lehet, magamat adnám. Épp oly eklektikusan, mint amilyen gondolatgazdag és sokféle maga a filozófia.

Vigyázz, nekem divergens (sokfelé hajló, nem egy szűk ösvényen haladó) gondolkodásom van, ugyanezért neveztek hülyének, zseninek, egyaránt. -Nos, velem tartasz, kedves olvasó? A legelőről (ethosz) a saját lakba ballagván, rájöttem, milyen nehéz elmondani, de minél egyszerűebben, mi is az, amit mi, filozófiával foglalkozók, csinálunk?

A gondolkodás többdimenziós folyamat², ez ma már nem kérdés többé. Ilyenkor, ún. mentalizációs folyamatok zajlanak, régi és új, ún. kognitív modellek vetélkednek egymással, a hagyománnyal, a sajáttal, következtetésre jutunk, mely következtetés akárminő logika útján megszülethet. A filozófiai gondolat közel sem hasonlít a tudományos gondolatokra, azok maguk is alkotások. Míg Bushundi kutya a szabad ég alatt mezei egeret és madarakat üldözött, élveztem a végtelen horizont akadálytalanságát...

... és valóban, a gondolatáramok is megváltoztak, pusztán attól a ténytől, hogy a határtalan szabad pusztában bolyongtam. Tér (legelő) és gondolkodás összefügg. Maga az etika szavunk is a legelővel, a közös térrel függ össze; ethosz, a közösség tere, a legelő, a mező, ahol együtt terelték állataikat a pásztorok. Együtt éltek, gondolkodtak, vélekedtek, intézkedtek. Együtt, közös szokással, gyakorlattal, illemmel, jogokkal. Közös erkölccsel, értékekkel, de vélekedésekkel is (evidenciák, tabuk és filozófiák) és viselkedési normával etikus szavunk a görög éthoszból származik (ήθος). Ez jóval több, mint a hagyomány (filozófiai, erkölcsi, szokásbeni felfogások, tradicionális evidenciák). A filozófia ebből nő ki, bár a filozófusok messze elváltak/kinőttek a tömegből, mert a szokatlan mindig üldöző volt azoknál, akiket emberi nemnek hívunk... A bölcselkedés is a legelő (etika, közösség) gyermeke, bár a "gyors, hosszútávfutók" (zsenik) messze meghaladják a legelőt, -fönn a csúcson, magányosak.

Ráadás: filozófia, beállítódás és életmód nem elválaszthatóak. Csak ma filozofálnak nyikhaj kis tanársegédek, kik mellette olyan életet élnek, amely azonnal hiteltelenné teszi minden filozófia órájukat (inkongruencia³). Filozófálni nem is veszélytelen, tabukat kinyitni, evidenciák után kérdőjeleket tenni? Normáááááális?

A születés/szülés azonban jin funkció, ezért a legszakállasabb filozófusok is bírnak pszichésen valami női elemmel. De nem az a leglényegesebb. Hanem hogy igazi, nem önmaga körül forgolódó gondolkodás nincs conceptio = fogantatás nélkül. A gondolatok befogadása még nem filozófia, de e nélkül nem is beszélhetünk filozófiáról; gondolatokat befogadni, megtermékenyülni. Elfogadni -akár a legvadabb képtelenséget, ez ma már nem megy. Mert sem empátia, sem kíváncsiság, sem tolerancia, sem a humor intelligenciája nincs meg a legtöbb emberben. Sem a befogadás Nincs! Ez társadalmi hatás, de pszichológiai eredmény. Ó, az ókor nagy eszméi, a görög paideia (nevelés), a kalogatáthia (a szépséggel párosult kiválóság) eszménye úgy 80-100 éve eltűnt az iskolákból. Mely eszmény szerint "illik" sok apró dolgot tudni, "jól" viselkedni, a politikában, művészetekben is jártasnak lenni, és még valami: filozofálni. -Miért filozofálni? Mert az a fajta értelem, ami az embernek adatott, megértésre való. Mert az ember hiánylény. Luk van az életünkben: hiszen eltűnt a lét (egész-Lét, [metafotikusan:] kiűzetés a paradicsomból), maradt az élet (itt-lét, saját-existentia). Az emberi élet: a valamin-kívüli-lét. Ez a lét (vagy csak az emberi lét?) hiányos, lukas. Azt gondolok, amit akarok, ám biztosat nem tudok az életem hogyanjáról! Ezt egyetlen fa sem tudja, egy állat sem tudja, neki a környezete (Umwelt, ahogy Heidegger mondta) és messze kifinomult ösztönei, tehát genetikai programjai, magabiztosan és könnyedén mondják meg, életére nézve; a hogyant? Nekünk, embereknek, az élet hogyanját (mértékhiány, hübrisz) ki mondja meg? Senki, vagy mások (hagyomány, vallás, politika, reklám, diktatúra). Az ember alaphelyzete meghatározatlan. Az emberi lét, a helyét nem találó lény léte. Nietzsche költőien (már megint allegória és metafora!) tömören mondta, a "meghatározatlan állat".

Mit jelent filozofálni? Na nem fejből citálni ősz szakállú gondolkodók kifakult mondatait, nem. Hanem csendes délutánokon egymással beszélgetve, tehát egymás szellemét befogadva, elmélázni egy-egy gondolaton, ötleten, interpretáción, vizsgálódni, és elveket cáfolni vagy bizonyítani (ami ugyanaz). Mindenek előtt: meghallani és befogadni dolgokat. Leginkább párbeszédes formában. Mivel az ember helyzete: bizonytalan. Na jó, ezért világértelmezési szabadsága is van, meg szorongása, mert a bizonytalanságra minden élőlény így reagál. A filozófia, a "kitöltő ész", ami belátja: az embernek saját világa, intusa (belső) van. Állat ilyennel nem bír. Ha ez a belső világ üres: szorongunk, mert az üres félelmetes, a semmi fenyegető. Az ész kitölti e semmit, tehát kompenzációs a természete. De... a megismerés útján megszabadíthat bennünket a hiánylény státuszból, a létmegértés kiút. Felismerés által megszabadulni -ahogy a buddhista tanító, Avalokitésvara reánk hagyta.

Minden filozófus: nő. Ha filozófus először meg kell termékenyülnie, gondolatokat kell őszintén befogadnia. Ma egyoldalúan jang világ van, nem gondolkodunk, nem elfogadunk, hanem utasítunk, parancsolunk és kiabálunk. Mivel iskoláink neurotikusokat kibocsátó gyárak, és majdnem csak az antipedagógusok kapnak tanári állást, nem csoda, ha a filozófia kimúlt: nincs értő, de még csak érdeklődő közönsége a "gondolatok uzsonnájának"⁴. A tanórákon legtöbbször unatkoztunk, no meg szorongunk - az iskolától az egyetemig. Soha senkit nem bocsátottak el azért, mert [l]ehetetlen órákat tartott. Egyébként: [az idősebb professzorok ún. nárcisztikus sérülése⁵ miatt] másképp gondolkodni bűn, de semmitmondó, álmosítóan [!] unalmas órákat tartani, nos az habituális (szokványos).

Ergo: a tudás unalmas -ez az érzet nem ok nélkül alakul ki az emberekben. Manapság az emberek nem élik meg az elmélkedés és az alkotás mennyei örömét. Nem hogy elmélkedni, de önállóan gondolkodni sem tudnak, a tömegember még csak az ún. intellektuális örömöket sem tudja élvezni. És még valami; a tudás nem hasznos, ma igazán nem az! A kapitalizmusban, főleg szélsőséges formáiban egyre inkább csak: a profit érdekébe állított tudás a kívánatos, a többi - a hadiipart leszámítva - érdektelen.

A tudomány hatalmaskodása óta a balfélteke, a jang princípium, a jang uralom, és a csak-logika, az egyedül üdvözítő konvergens gondolkodás van. - Mit jelent ez? Azt, hogy a kreativitás, az intuíció és a filozófiához olyannyira fontos ún. divergens gondolkodást száműzték az egyetemekről. Magát a filozófiát is. Igazából nincs is filozófia szak: "szabad bölcsész lehetsz csak, bolognai öntettel"⁶. - És még valami, a tudományos fejlődés, egyáltalán a fejlődés kétes-véres jelszavával az ajkán oly sok politikus vette el a másság létének és a beleszólás jogát a sokaságtól. Így, a fejlődés áldozataként aposztrofált hatalmi és ellenőrizhetetlen cselekedetek sokasága fosztotta meg az egyszerű embereket a saját-lét lehetőségétől.

Szűkebb pátriánkban a szerzés és a nyomorúságos élet elkerülése, tehát a birtoklás és túlélés a legfőbb érték. Ezt a programot sugározza a média. (Hol van már az ember saját-létének legfőbb célja, a megértés és önmegértés??) Birtokolni csak, a létezés, az emberi létezés minden más aspektusa nélkül! Immár fogyasztó robotok az emberek, -már akinek van rá pénze. Akinek nincs, az meg küszködik, hogy ne az utcán végezze - a balkánon ugyanis nincs szociális háló. Szociál-darwinizmus van, az erős = pénzes. A pénzes túléli a becsületest, és erkölcsöt - neki ugyanis, mint "erősnek" nincsenek erkölcsi gátjai, ő mindent megtehet/mindenkit megvehet. Mivé lett az emberi egzisztencia, hová az emberi értelem? Mi maradt? Ma még van ugyan civilizáció, de nincs kultúra. A filozófia pedig, hogyan is lehetne meg kultúra nélkül??

A kultúrákban fontos volt a conceptio (= ötlet, megfonás, megtermékenyülés), az elméletek, elvek, törvények elképzelések felvetése és kidolgozása (filozófiai rendszerek). Más nációk bölcseinek a hazaiba való befogadása (kultúraköziség). A filozofálás és a művészet a felismerésekért születtek, a lét megértéséért, nem a léttér és javak birtoklásáért! Életünk megannyi perverz alak között zajlik; örömük forrása a szerzés, a hatalom, a kiterjeszkedés, a versengés, az érzéki örömök - semmit nem tudnak a szeretetről és a tudásról. A szeretet ott kapcsolódik a tudáshoz, ahol a tudás, nem technológiai és a profit megszerzése érdekében megszerzett tudás, hanem öncélú tudás, meditál a világ felett, s nem a leigázásához gyűjt információt, fejleszt fegyvereket. A filozófia nem csupán a gondolatok uzsonnája, nem az "agy karbantartása" és legfőképp nem információk gyűjtése, ekképp nem is szublimált szerzés, de nem kompetencia-gyakorlás, végképp nem narcisztikus kielégülési forrás, hanem a létmegértés eszköze.

Az a-léteia (¢alhqeia), azaz valami elrejtett felszínre hozás, el-nem-rejetté tevése. A filozófia művészi is, igényli a belső átélést, a dolgokkal való szimpátiát, azaz a szün-patheiát (sumpaqeia) : a dolgok harmonikus összecsengését. Mert a világ kozmosz, mint (ad1.) szép, valamint (ad 2.) összeillesztett. (Az etimológia fontos a filozófiában: κóσμος= 1. szép, dísz, ékesség, 2. nagy, összeillesztett rendszer, s csak később: 3. világmindenség). Világmindenség bennünk is van, s ez a 'külső' világrend folytatása. Tehát [a világegész] részekből összeálló, de mindez ravasz módon: a részek nem független részek, hanem mindig rész-letek, az Egész, az Egy részletei.

Így lehetséges, hogy minden az Egészre utal, a világ: szimbolikus (συμβάλλειν, szümballein = összevonás = össze-rakott, jelkép, valamire utaló jelkép). A világ tehát egyszerre jelenti önmagát és valami önmagán túlit. Az igazi ember pedig filozofáló, jelolvasó ember. A már meglevőt is analizálja, szerzők szövegeit interpretálja, igazi interpretátor, hermeneütész (hermeneutika = az értelmezés tudománya). Mert olthatatlan vágya a világ, s benne önmaga megértése. Az emberi értelem eredeti természete szerint önmagára is irányul (reflexio) és önmagán túlra, azaz: az ember nyitott lény.

Ahogy a rhapszodosz, aki, akár különálló elemekből varrja össze, alakítja egységes patchworkké mondandóját (craptw = varrok), nos, a filozófus is varróleány, ha úgy tetszik; összerakóművész. Bár maga a világ rekurzív, azaz önhasonló, egy elemből kibomló, moduláris, mint az építőkocka, vagy a lego-játék, a társadalmi, lélektani folyamatok oly bonyolultak lehetnek, hogy nem tudjuk az Egy-ből levezetni.

A filozófia ilyenkor eszközszerű, a felfejtés eszköze. A felfejtés pedig nem összerakás. Az összerakás isteni, valamint inkább női, jin jellegű folyamat. A felfejtés, a dolgok boncolgatása, az analízis és méricskélés már inkább tudományos jellegű, azaz jang típusú, behatoló, romboló, szétszedő, fallikus megismerési mód. Veszélye, hogy a szétszedett, romokban is marad. Ilyenkor a dolgokat újjá kell szülni, tehát megint jöhet Sophi, a phylo - Sophia, azaz a bölcselet szeretete (= nem érzelem, magasabb szinten a sokféleség elfogadása), aki helyreállít. Szóval jön Szofi, megigazít, ismét összerak mindent, hogy:

Ne a részletek uralkodjanak, éledjen újra az Egészből áradó harmónia.

A helyreállítás a csecsemő ún. depresszív helyzetétől fogva működik (Melanie Klein - angol analitikus iskola). Jó, jó, de mit állít helyre a csecsemő? Az anya (kozmikusan, az eredet/isten) hiányát, a rossz anyával (nincs itt, nem szoptat, fegyelmez) szembeni jó anya képét. Mik a csecsemő primitív elhárító mechanizmusai? Hasítás jóra és rosszra (= a fanatikus, skizoid ember és bigott vallásosság pszichoanalitikai gyökere). Miért oly sok a depresszív filozófus? A helyreállítási kísérletek a tárgyvesztést kompenzálják. A filozófusi és művészi szimbólumképzés ebből a tárgyvesztésből + a helyreállítási kísérletből származik. Én húsz! éve mondom, Melanie Kleintől függetlenül, persze metaforikusan: a művészet és a nagy gondolatok (= felismerések) vérből, spermából és csontvelőből vannak. És van egy orfeuszi, helyreállítási kísérlet is.

A világ, mint ahogy tudjuk kvantumfizikából, az indiai hinduizmusból és buddhizmusból: minden, ami keletkezett elmúlik. Minden, ami nem magától van (mint a tudat = isten), nem önmaga oka (causa sui, substantia), széthullik egykoron. A világ minden pillanatban kopik, csökken, elöregedik, szertehull. Orfeuszból eleddig csak annyit értettünk meg, hogy Euridikét (pszichológiai nyelvjátékban), mint pozitív tárgyat "helyre akarja állítani", hisz' meghalt, Hádészben van, elmegy érte, de egy istennel (Hádész = a [1] Halál istene is, de a túlvilágon a [2] holt lelkek lakhelye is) szemben mit tehet? -Hát énekel! Őrület, nem?

Nos, Orfeusznak van egy mélyebb olvasata, hogy a dal, mint 'speciális beszéd' és megváltozott tudatállapot, és a fogalmin, tehát a filozofálhatón, kifejthetőn túli non-verbális megértési mód. Még valami: Orpheuszhoz a kreativitás, a halálból életet teremtő erő is kapcsolódik. A semmiből (= nem-lehetből) lesz a van, és a van-ból (lehetből) lesz a semmi (nem lehet)... Ez ma már tíz éve felismert kvantumfizikai tény, Dirac-tenger, kvázi részecskék, húrelmélet, flopátmenet, stb. irányába kutass tovább, kedves olvasóm. Ennek millió változata van, a magyar népmesében forrasztófűvel, vagy az Élet Vizével kelti életre (helyreállítás) meghalt kedvesét a mesehős. Ozirisz szétdarabolt testét és péniszét keresi Ízisz, hogy életet leheljen isteni bátyjába.

Nincs mögöttem Platón, sem Heidegger, sem Jaspers, sem egyetemi tanszék, mégis, úgy gondolom, a művészet és filozófia egy tőről fakad: a létmegértésben ott van a helyreállítási kísérlet! Gyógyulást az életmód [is] ad [hat]! ⁷

A lélek (tudat, érzelmek) legmélyebb, orpheuszi rétegeit veszi célba. Orpheusz az 'utána járás' embere, a metarendszert (alvilági, szerelmi utazás - művészettel) kereső ember.

A tudomány mindenben eltér a filozófiától, és jól gondolod kedves olvasóm, az egyiknek nem kell a másikra hasonlítania! A tudomány merőben más, mint a filozófia, objektív akar lenni, minden áron, nem csoda, ha torzít. Az objektivitás kivon minden emberit (azzal, amit vizsgálok, abból kivonom magam, vele szemben állok: ob-iecta [ném.: Gegen stände]), ez egy makacs ideája, egyben módszertana a tudománynak (de nem mindenható).

A tudomány dezantropomrof, nem emberközpontúan és pláne a vizsgáló személyétől nem befolyásolva szeretné a világ jelenségeit vizsgálni. Persze, hogy csak az 'ember nélküli' világot ismerheti - bár nem tetszőleges pontossággal. És nem csak az ember nélkülit, embertelent is, a politikához jól tud simulni a fejlődés, a tudományos, a falanszter = emberi érdek helyett, a gépek, a profit programja vezérlete gépemberek, a termelés és a politikai manipuláció érdekei.

A filozófia viszont eleve antropomrof (αντρπόμορφός = ember alakú), mert az ember saját szellemével (lógosz) kívánja, és csakis azzal tudja! az igaságot feltárni. Persze, a legantropomorfabb a művészet, ám ez fölöttébb kívánatos is, ami az ember önmegértésének eszköze, de ha "csak" kifejezés, nem lesz igazán mély is. Az objektív (el-tárgyiasított, tárggyá redukált) megismerés mindig önkényes: elszakítani valakit-valamit a vonatkoztatási köreitől, rejtett összefüggéseitől - mindig hiányos tudás marad. A filozófia és a művészet konstruktív: össze-rak. Lásd az ezzel kapcsolatos szavakat: con-strucio, structura, cum-pono - compositio, co-esxistenia, vagy görögül szüsz-[sz]tazis, Mitsein, être avec (dolgok együttes fönnállása). Fontos azonban az öntudatot, és önismeretet különválasztani, önismeret nélkül az öntudatos alkotás nem az igazsággal, hanem csupán az ego-val találkozhat.

A görög fílein nem csupán azt jelenti, amit butuska docensek tanítanak: kedvelni (szeretni) a bölcsességet. Frászt! Ebben az esetben a φιλεĩν = 'szeretni' az alapattitűdre, a világösszerakásra = bölcsességre utal, ami nem iskola, nem tantárgy: életmód. A bölcsesség barátjának (= φίλος) lenni nem iskola kérdése. Az iskola nem okos, hanem szublimált erőszakszervezet, állampolgárgyár (első szocializációs-idomítási hatások). Jönnek a kockafejek, futószalagon. A filozófia, meg vallás nem is lehet más, mint életfelfogás, a világ látása, világnézet és életmód. Amikor a filozófia önmagamra is irányul, nem lehet puszta tudás; ilyenkor a filozófia lámpás, felfedezi és értelmezi - a jungi értelemben vett - árnyékszemélyiséget. Önmagunk belső korlátait, és ekkor a filozófia (helyettesíts be:) a felismerések = az önmegszabadítás útja. A belső korlátok felismerése is. Hogyne lenne életmód? Életmód, mint gyógyítás!

A filozófia minél inkább tudományos, annál inkább értéktelen mint filozófia. Máig téves képzetek vannak forgalomban a felvilágosodásról; a vallás ellenében megerősödő tudomány a filozófiát is elkezdte bekebelezni, és bár felvilágosodásnak nevezzük, szellemtörténetileg -bár a tudomány valóban fejlődött- igazából a "siègle de la lumière" az elsötétedés időszaka! A descarti l'homme mashine, az embergép, az állati (a csak biológiai lény) ember többé már nem szellemi lény, csak egy hihetetlenül bonyolult állat, és az ember rejtett gépi mechanizmusokkal bír (kriptomasinizmus). Nem kérdés, mi, emberek, egyszerre vagyunk (1) biológiai lények, de (2) pszichológiai lények is, 'sotial animal', azaz társas állatok, és ahogy Arisztotelész mondta: zóon lógon ekhon, ésszel bíró élőlények vagyunk. Valóban, egyfelől "csupasz majmok" (Desmond Morris), másfelől igen is szellemi lények vagyunk. Ha Descartes-nak igaza van, akkor az ember csak egy megfejtendő biológiai gép, (l'homme mashine) és ez halálos ítélet a filozófiára, puszta elmélkedés és spekuláció, ami az igazság(ok) közelébe sem érhet.

A filozófia a halál tanulásával kezdődik - vallotta Seneca. A filozófusnak (is) le kell győzni önmagát, mint torzító közeget. Meghalni = meghalni tudni, a halálra (kapu/átmenet, az ön-megtagadás, megújulás, [az előző] állapot megszüntetésre) képesnek lenni. Tudtad?, benevole lector?, hogy Freud saját neurózisából csinált pszichológiát, Kierkegaard önnön szorongását tágította teoretikus rendszerré? Egyébként a filozófiában, maga az egyéniség messze fontosabb, mint a tudományban, mert a filozófiai gondolat: alkotó jellegű! Egy tehetségtelen 'okoska' lehet tudós, tehetségtelen filozófia szakosból filozófus nem lesz.

Thomas Kuhn után a filozófiában nyíltan megjelenik a tudományfilozófia ("bécsi kör"), ami visszalépés, mert a filozófia a tudományra akar hasonlítani: kisebbségi komplexusa van. Mint a pszichiátriának, ami a pszichológia torz, "elorvosiasodott" alakja. A tudományfilozófia lemond az egyetemes tudásról ez - a hellén értelemben vett - filozófia felszámolása. A filozófia is, miként a tudomány, dobozokban, paradigmákban tud csak gondolkodni.

Miért jött ez létre? Ahogy Jézus szavaiból kötelező hit majd a vallás által átalakított, majd feltétlen doktrína lett, majd ahogy az egyházi interpretációk az egyetlen helyes megvallást követelték meg maguknak, ahogy az inkvizíció nem tűrt eltérő értelmezéseket, a felvilágosodás - amit szó szerint ne végy, kedves olvasóm, lehet, hogy elsötétedés? - kora óta egyre erősödő tudományos paradigma, látásmód is inkvizícióvá hatalmasodott. A XX. századra a tudomány lett a(z új) vallás. Uralkodó észjárás és eljárási módozat, már megint csak egy út van, egész pontosan az egyetlen, tudományos út kényszere, s minden, ami nem tudományos, az "paradigma idegen" babona, misztika, ezotéria, mese, kétes hit és homályos vélekedés. Szakfilozófiák: Morzsák? Ebéd helyett?

Gondolatok - fűnyírógéppel

Amikor a módszer válik uralkodóvá a gondolatokon és a megismerésen, az rugalmatlanabb, mint a rugalmasságot feltételező játék. Bátran mondhatjuk, a tudomány: játék - aminek szabályai vannak, egyszerre mintha játék is, egyben szabálykövető, funkcionális, öncélú is -amikor nem szponzorálják, és... nagyrészt szerepjáték (eljátsszuk, hogy fontosak, kompetensek és tekintélyesek) vagyunk. A tudomány merevsége azonban nem enged meg gondolati gazdagságot, számtalan ötletet nyír le a szabály, a módszer és tekintély fűnyíró gépe.

A filozófia igazi, azaz pszichésen igazi (gyermeki kíváncsiság, sőt, ártatlanság [szocializálatlanság?]) "mintha" játék: tegyük fel, mi lenne, ha ez igaz volna, most - játszásiból- legyen így!, stb. A filozófia, ha művészien csinálják, isten leutánozása: teremtés / teremtő játék / játszva teremtés utánzata. De ki vagyok én, hogy: mindig valamivel szemben határozzam meg a filozófiát?

A filozófia számomra a szabadság "diszciplínája", jól emlékszem a szocializmus vagy épp a vörös khmerek törekvéseire: ne legyenek személyiségek, ne lehessen egyéni vélemény! Legyen minden kollektív, persze vannak, akik majd megmondják, hogy mi legyen, a többiek a szent kollektivizmus eszméjébe fulladva: ne gondolkodjék! A posztkommunista országokban a filozófia helyzete reménytelen volt, mert marxista-leninista tanszékek értelmezték át szabadon és garázda módon a korábbi filozófiákat. A rendszerváltás nem igazán (igazán nem) sikerült, a kommunizmus megnyomorította a filozófiát is, a '"burzsoá áltudományokat" is, a szociológiát, pszichológiát. Ma meg kivégezték a filozófiát; a primitív bolognai rendszerben legfeljebb a master-fokozatban lehetsz filozófia szakos. Addig "szabad bölcsész" vagy, ami mögött érezheted: e korban semmi de semmi szellemi nem fontos, csak ami a profit (= hatalom) szolgálatában állhat. Vajon milyen hatalom érdeke, a gondolkodás és kultúra elhallgattatása??

A filozófia nem egyszerűen egy megismerési forma, "vidám tudomány" (Nietzsche), a legkevésbé sem "szigorú tudomány" (fenomenológia, Edmund Husserl)! A gondolatok szabadságát és az emelkedett létet elérhetővé tévő út.

Ki beszél?

Mi, tudósok, művészek, kukázók, koldusok és királyok, nos, mi; ,,mindannyian elbeszélők" vagyunk: a tudós leginkább 'epikus', én-távoli a története, legyen az történelem vagy atomfizika. Én-távoli, de nem én-mentes. Az én-távoli, epikus stílus kelti leginkább az objektív tudás benyomását is, illúzióját is. A politika és a vallás mondható 'drámainak', mert agitál, akcióba kíván lendíteni. A 'líra' a művészet nyelve, itt most abban az értelemben, hogy a 'líra' alkalmas a leginkább katartikus, egynemű lét-élmény előidézésére. A modern fizika tudja, nem létezik (nagyfokú, vagy) tetszőleges objektivitás; a vizsgálódás már egyben beavatkozás is (behatoló, fallikus megismerés). Nincs mese, a megfigyelő a megfigyelttel össze van kötve, a különbség illúzió -amiről a buddhizmus is beszél: māya: nem az (ti.: aminek látszik, aminek mutatja magát. Akkor mi fenét figyelünk meg? Mit akarunk megismerni??

A végeredmény már nem fizikai, de filozófiai jellegű, a világ maga hullámtermészetű (minden energia!). A hullámtermészet pedig elsősorban a zeneművészet, és a festészet sajátja (a színek is rezgések, csak nem mondjuk pl. a sárgára, hogy a l =559 mm [millimikron] hullámhosszú fény). Sőt, az is következik e "globális" hullámtermészetből, hogy a világ szubjektív: a megfigyelés (tudat) mikéntje és a megfigyelés eredménye között összefüggés van. A megfigyelés mindig a visszavert fény, (hullám, energia) alapján lehetséges. Ám épp e miatt nem lehet a megfigyelésem tetszőleges pontosságú, mert a megfigyelés pontosságához egyre rövidebb hullámhosszú fénysugár kellene. De a hullámhossz csökkenésével nő a frekvencia (energia), ami nem csak megzavarja a mérendő dolgot, hanem nagy energiák akár meg is szüntetik, de legalább, erősen megzavarják pont azt, amit megfigyelni szerettünk volna. (Lásd erről Werner Heisenberg megállapítását: delta helyzetet [Dx] és delta impulzust [Dp] megmérni egyszerre képtelenség -a pontosság határa: h/4p- [h a Planck állandó, a görög delta: D a mozgásban-változásban lévő mennyiséget jelenti] Tehát: DxDp ³ [nagyobb vagy egyenlő] h/4p.). A megismerés nem lehet pontos: abban a megfigyelő már benne van. A Heisenberg -féle határozatlansági elv újra a 'belülről ismerés' -meditáció, szemlélődő életmód felé fordítja tekintetünk, amiről a Védák, a Yoga, a Bhagavad Gītā és Hussrel, a miszticizmus annyit szólt már.

Az élet lényege az együttlevés, összhangban levés, együttműködésben, egymásra hatásban (~koegzisztencia, kooperáció, konszonancia, kontextus, harmónia (cαρμoνία= részek összeillése) szüsz-tazis (együttes fönnállás) hálószerű összefüggésben lenni.

A világban nincs elszigetelt valami, dolog, entitás, jelenség. Csak a mi, partikuláris tudatunkban van ilyen. Lenni= együtt lenni= szün+ phónia -ban lenni. (Szünfóné= összhang, hangok [szólamok, itt: dolgok, jelenségek] együttese. [szünfóneo= összesúgok/összebeszélek, gör.]) A világ szőttes, egy szál kibontása (tudomány, részlettdás) a mintából (összefüggéseiből) izolálja, így lényegi összefüggéseiből szakítja ki, a vizsgált szálat (dolgot/jelenséget).

A filozófia elsősorban a létteljességet kutatja,⁸ avagy részproblémákat az egészre vetítve vizsgál. Nem progresszív, nem fejlődik, mint a tudomány, nem is hasznos, nincsenek gyorsan múló divatjai [tudományos nézetek, irányzatok], a 'nem fejlődésből' látszik, hogy az alapértékekhez sokkal több köze van. Az újkori filozófiák a morzsák, a részletek filozófiája -ami önellentmondás. A filozófia ab ovo: egészleges volna. A szak-filozófia pozitivista, tudományimitátor, s mint ilyen, lefokozott tudás.

Több szempontú elemzés nélkül a filozófia egyfókuszú, s mint ilyen minden, csak nem filozófia. Esetleg tudomány, ha mint teória/elv, divat-ideológia el tud szaporodni, mint egy sikeres kultúrgén (mém), pl. a máig bizonyítatlan (de elfogadott) Darwinizmus. A filozofálás rendszeres paradigma váltogatás, kemény agyi munka, referenciapontok cserélgetni, esetleg ezek hiányában szorongani a referenciátlanság semmijétől. Minden evidencia porba hullhat.

Az emberi agyat, a tudatot, és a Te tudatodét is, kedves olvasóm, mindig uralni akarta valaki. Vagy a babona, vagy a félelem, vagy a hatalmas ego, vagy a vallás, vagy a szorongás, vagy a tudás magabiztossága. A politika és a reklám manapság a nap mind a 24 órájában uralni akarja tudatod! (Ügye nem hagyod?!) A filozófus meg autonóm gondolkodású (αùτóς = önmaga). A görög hagyományban többen is autokephalosznak, jó értelemben vett ön-fejűségnek nevezték azt, aki képes volt önálló gondolkodásra, egyéni színekre, saját ötletekre, világnézeti függetlenségre. Épp ezért gyilkolták⁹ meg a filozófiát: mert hát milyen gazdasági hatalomnak és politikai vezetésnek kell az, aki nem áll be a nyáj közepébe, bégetve, ahogyan a többiek: beee-beee-beee??

Miért nem vette feleségül a politika, Sophie -t?

A filozófia dolga az elrejtettből el-nem-rejtett csinálni. Az igaságot felmutatni (apofanszisz).

- Mit csinálni tehát? Leleplezni - a leleplezés a filozófia dolga! Akarja ezt a politika? A leleplezés apokaliptikus hatású lehet (apokalümno = lerántom a leplet). Így a bölcsesség barátai (φίλος) nem barátai a hatalom barátainak. Az igazság nem kell az embereknek, így az egész teremben táncoló Sophie a sarokba állt, önnön magának vont szűkebb kört. Az írástudók elárulták (Julies Benda) a szellemet, elkezdődött a specializáció. Ez a szük-körű-be vissza-vonultság bizonyos értelemben a felelősség hárítása: nem akarja az Egészet, az Igazságot, csak kacérkodik. De magától Sophie-tól félnek, fetisizmus van, elég a keble, a combja. De pars pro toto (rész, az egész helyett).

A tudomány egyeduralma alatt nehéz a filozófiának - filozófiának maradni. Tehát - ahogy Hamvas Béla fogalmaz - a filozófia nem tudomány, hanem állapot: a bölcsesség [öncélú] szeretete. Szeretni Szofit. Phylo Sophia. És... minden filozófus nő, látásmódot, teóriát szül, gondolatokkal lesz termékeny, terhes.

Vigyázat, a nő itt nem fenotípust (megjelenési módot), gendert (társadalmi nemi szerepeket), nem genitáliát (nemi szerveket), nem kromoszómát és nem is hormonokat jelent, a jin működési mód, elv, princípium. A jang (rontó-bontó, erőszakos [behatoló], szétszedős, értsd: analitikus, leigázó) hangsúlyos világunkban ritka és ritkán eltűrt gondolkodási egyben létmód (a női elem mindent meghagy, önmagába enged/elfogad a férfi elem: elvesz).

Kognitív térképek

A filozófiák során hol az egyik rendszerbe (inercia-rendszer, paradigma, összefüggésrend, elméletek) lépünk be, hol a másikba, nem úgy, ahogy a biokémiával, vagy történelemtudománnyal van az ember. A paradigmák "gondolatpaloták", bennük barangolva hol felülről, hol oldalról, meg részleteiben, meg felnagyítva látjuk a világot, azaz mit is csinálunk? Folyton meghaladjuk az előző paradigmát, a szellemi kaland meta-rendszereken át meg át, vezet (mεάta = utána-utólag, túl, meghaladva, felülről reátekintve [magasabb rendű])! A nézőpont-váltás pedig a beleérzés, intuíció rugalmasság és az empátia -és a sokféleség (aspektusgazdagság!) alapiskolája. Részben ezért metaforikus a filozófia (Kierkegaard, Nietzsche, Heidegger), mert a szigorú, jól definiált kijelentésekhez képes a metafora részben csak jelentésvázlat, részben önmagán túlmutató. Paradox módon jelentésvázlata ellenére többet mond, s mi több; több referenciamezőben, értelmezési tartományban is értelmes lehet, a metafora átvisz, átvihető (μεα-φερειν). Összekötő, ragasztó, rugalmasan többet mondó!

Személyiség

Az, akinek mindenre már eleve kész válaszai vannak, nos, ő pajzsot tart maga elé, zárt kognitív falakkal védekezik minden más, kétség, új idea és érték életvitel ellen. Ez, innentől kezdve már nem filozófia, hanem pszichológia... A pályaszocializáció minták és belső hajlamok, motivációk és értékképzetek alapján történik. Persze, nem is kevésszer a filozófia mögött egy túlműködő szürkeállomány (agykéreg, cortex cerebri) áll, sokszor szorongással, és ez a túlműködés nem ritkán a 'filozófusi szüntelen gondolkodás' sajátossága. A filozófiával, főleg a hideg, kristálytiszta gondolatokkal sok filozofáló az érzéseit háríthatja, ez a filozofálás pszichoanalitikai 'alulnézete'.

Filozófia szakos hallgatóim között sok a neurotikus, aki spekulál, szobatudós, mintha az élethez "elvi" síkon, képzetesen közeledne. A neurotikus nehezen alkalmazkodik, még akkor is, ha ennek nincs külső jele. Belül csupa konfliktus. Tipikus neurotikus feszültségcsökkentő módszer, a "menekülés a jó és biztonságos tárgyhoz". Ilyenkor a filozófia neurotikus mechanizmust szolgál. A kontrollálás eszköze is, ami nem feltétlenül fizikai erőt (félős testépítők!), vagy biztonságos környezetet jelent. A filozófusok a belső biztonságos környezetet készen kapott gondolatokkal, merev, igaznak hitt elvekkel hozzák létre, vagy a maguk igazságát keresik. Magasabb szinten már magát az igazságságot keresik, míg ezt meghaladva a kevesek eljutnak oda, hogy igazság nincsen - csak igazságok lehetnek.

Még magasabb szinten a filozófus: élő példa (vö.: az indiai vallási közösségek [sangha] tanítóival ācārya), mert a példánál hatékonyabb tanító a világon nincs.

Karikatúra

A szélsőséges féri igazi macho, azaz kemény, de tulajdonképp érzelemszegény. A természet produkál szélsőségeket, pl. az autista, rendkívül okos fiú, a leejtett gyufadobozból kihulló gyufaszálakról 4 másodperc alatt halálpontosan megmondja, hány darab. Agyának szociális központja sérült (nincs kontaktusteremtő képessége, tudatolvasása). Bonyolult tárgyakat használ, kirakja a Rubik-kockát, de magányába zárva él. A férfi (szélső értékként) autisztikus karakter. A női érzelemgazdagság és nagy szociabilitás karikatúrája a Williams-szindrómás kislány. Kettőig nem tud számolni, de vadidegen arcáról magabiztosan olvassa le az érzelmeket, ki-kivel milyen szociális relációban áll? A létezés két polaritása. Sztereokémiai hasonlattal élve, entantiomorf párok.¹⁰ A két nemnek eltérő az agyi huzalozása, nem azonos a megismerőtevékenysége. Ha a megismerés egyoldalú, az önmaga karikatúrájává válik. Ne feledjük, a világ komplex, ezért a komplex megismerés a hatékonyabb. De mivel a világ szubjektív, a világ megismerésével önmagunk isteni természetét ismer(het)jük meg.

A hagyomány szakadása

A tanítás ma semmiben sem hasonlít arra képzési/nevelési/fejlesztési módra, ami volt valaha; a pedagógia az ifjak vezetése volt.(paídoz = gyermek/kicsi, άgωgή = vezetés) Ez régen is rabszolgamunkának számított (a tanárok művelt rabszolgák voltak), de szigorúan egyénre, kiscsoportra szabott. Nem információt tanítottak, hanem gondolkodni. Micsoda különbség!

Gondolkodni tanulni azonban nem veszélytelen, az önállóan gondolkodókat nem lehet tudatlan fogyasztóként és választópolgárként manipulálni...

És mivel ma képernyőn nől fel a tömeg... a filozófia elvész. Pedig funkciója ugyanaz, mint régen, a filozófus: kereső ember. Ilyetén módon a művészethez hasonlatos, a múzsák (és a zene) kifejezés a keresőkből (mάsai) eredeztethető. A tudás (= átfogó tudás = bölcsesség) és a harmónia keresése. És persze egyfajta világlátás, látásmód. A művészet nem áll messze a filozófiától, bár a filozófia alaposan kisemmizte a művészetet, az esztétika nem igazán tett neki jót, mégis a hasonlóság mindig látható. Számtalan vers, kép a maga szimbolikus-allegorikus mivoltával filozófiai kérdéseket vet fel, vagy állást is foglal.

Alapmódszer

-Kérdéseket? Nos, igen, a filozófus már csak azért sem 'normális', mert sokat is, furákat is kérdez. No meg olyanokat is kérdez, amit más sose kérdezne; a kultúrában adottak a tabuk és evidenciák. Amikor megkérdezi a gyerek, anyúúúúúúú, hol voltam, amikor még nem születtem meg? Nos, erre mondjuk, hogy hülye kérdés, vagy hogy ez nem kérdés. (Tessék mondani, ki mondja meg, mit kérdezhetünk?? Márpedig megmondják...) De a filozófus csak tovább kellemetlenkedik, ha nem kérdezne, nem lenne kereső ember, a maga naiv, gyermeki lelkével, de azért nagyon is okos, több, logikus ösvényt és többfajta logikát követő utat is bejáró agyával. A kérdés az olyan, mint egy geológiai feszültség, törésvonal árok, repedés, a felszínre hozás eszköze.

Mivel gondolkodni a szüleink, az óvoda meg az iskola hülyeségei egyoldalúan és érdekmotiváltan tanítanak, nem a cogito ergo sum-ból kell kiindulnunk (Descartes). Bár igaz, ha gondolkodom, vagyok, ha nem lennék, nem gondolkodhatnék. Ám a dubito ergo sum is legalább annyira fontos, a kétkedés a hirdetett evidenciákban és ideológiákban, vagyis a szkepszis is filozófiai módszer.

Lelki alkat

Mondhatni, sziszüphoszi... A filozófusnak - bizonyos értelemben - muszáj "gyerekesnek" lenni, meglepődni tudni, sőt: "hivatásos kíváncsiskodónak lenni". Állandóan nyitottnak lenni. Ez a tudományban sem rossz, de ott az új mindig gyanús. A méricskélés meg erény. A prof (α- hím) folytonos elismerése is....A filozófus soha nem ér az "örök feladat" végére, megismerni az embert és dolgait. Még a régi evidenciákat is: újra meg újra: újragondolni szükséges.

A párbeszédet (stoa poikilé, peripatetikus iskola) leginkább a filozófiában maradt meg: a világban a jelenségek, tudományos tények között keresztkapcsolatok vannak! Az összeköttetések miatt eleve nem lehet lineáris gondolatmenetet követni. A [gondolati] kanyarulatok követésében a séta (agyi - tér interaktív hatása miatt) segít. A más tudományterületbe történő eltávolodások, kitérések után, mindig visszatérünk (ritornell, a gondolat főáramához (lám, ez milyen zenei, téma, variációkkal). Ez ingamozgást, ciklicitást, periodikusságot, jelent, és magát a periódust, (perí + ódosz = körüljárni) is. A párbeszéd szépsége a periodikusság, a dolog/a tárgy/ alapos körbenjárása. A párbeszédet (levelezéseket, szün-pozionokat) valaha a tudomány is ismerte, de ma már nincs párbeszéd, még annak mímelése sem. Valljuk meg, a tudomány igen autokratikus, de nem csak tekintélyelvű, hanem tekintélyféltő szakma is! A filozófia nem is tehet mást, mint beszélget, és viták, polémiák, diskurzusok folyamán bomlik ki, az eleddig el-rejtettségben lévő. A párbeszéd (értsd: itt nem lehetsz autoriter, ugyanazt több szemszögből, sőt, több élményből [egzisztenciák, hangulatok - Gestimmtheit/Stimmung] muszáj exponálni) nem csak igazságos, demokratikus, hanem nélkülözhetetlenül szükséges munkamódszer. És minő intellektuális öröm, értelmes emberekkel, értelmes témákról értelmesen beszélni. Megélni azt, aminek e bolygón az embernek adatott, az: Értelem.

A tudományban sok a lábjegyzet, mindig egy nagy, tekintélyes de minimum legalább egy elfogadott előd mögé bújunk, hivatkozunk, védekezünk, bizonyítunk. A filozófiában is elszaporodtak a lábjegyzetek, de eredetileg sem hivatkozni, sem verifikálni nem kell téziseket. Egyébként Sophie könyvtárszobájában nehéz jól hivatkozni: pl. a szép más Schopenhauernél, mint, mondjuk Platónnál.

Nyelvek

Hülyeségeket meg furcsákat mondunk. Amikor azt mondom, 'a szép a töredékes embert egészlegessé teszi', még érthetnéd, pedig röviden, "ütősebben" így tanítom: a szép az egésszé tévő szimbólum. Ez első pillanatban érthetetlen. Vagy egy olyan mondtat is fura, hogy a művészet a lét újragondolása. Furcsa szavakat használunk, de én most nem a szaknyelvről beszélek, hanem hogy a 'filozófus gügyög', új szavakat, neologizmákat¹¹ talál ki, mert érzi a nyelvbe zárt létezés szorítását. Ezért újszerűen használj a nyelvet. A halál, az emberi egzisztencia megszűnése - vélekedik az átlagember. Pedig a halál: kapu. Átmenet. Na ilyen esztelenségeket mond a filozófus. Sőt, ilyet is: a halál: születés. Bizony, első látszatra a filozófus mind bolond! Ráadásul egyszerre több nyelvjátékban kénytelen otthon lenni, mert a szubsztancia majd' annyiféle jelentéssel bír, ahány szerző foglalkozik vele. A terminusok sokszor nagyon szigorúak, és jól definiáltak, ám a modern filozófia újra allegorikus, Pl. Gadamernél, Heideggernél. Az allegorikusság annyit tesz, amikor valamit szavakkal lehetetlen leírni, akkor képes beszédben fejezi ki magát a szerző (΄̃αλληγορία: allósz = más/idegen, ΄αγορεύειν = beszélni). Heidegger (a műalkotás eredetében beszél a Földről, az Útról, stb.).

Társak

A filozófia szorosan és sokáig kötődött a valláshoz és a művészethez. Legősibb forrásaink a Védák és Upanisádok (India). A vallás azt mondja: nem hús és vér vagy. Az ember szellemi lény. A művészet (igen, a művészet nem elsősorban kifejezés) és filozófia ugyanazt akarja, használni a szellemét. Mivégre? önmagunkat megérteni. Az értelem a 'más-létre nyíló természetű, mondhatni eleve ilyen a természete. Potencialitása. Csúnyán kifejezve: a más-létre nyíló intellektus ontológiai potencia. Nnnna, ennyit a szaknyelvről. De a lényege, érted kedves olvasóm: az előbbiek fényében nem élnek emberek e bolygón, a tömeget csupán szociokulturális másolatok alkotják. Asszimilálódnak, nem önmaguk, a nem gondolkodók nem használják a más-létre, a megértésre, egyáltalán: a létmegértésre irányuló értelmüket. Áfát remekül csalnak, olcsón vesznek, és drágán adnak el, furfangjaik halott papírok gyűjtésében merül ki, amin hatalmat, szerelmet, meg tárgyakat, de értsd: póttárgyakat vesznek... és... valójában nem is léteznek. Ilyen kontextusban a filozófus csupa negativitás; disszidens, deviáns. Elhajol (deviatio) az átlagos vélekedésről, elhagyja a koinét (az átlagosok közösségét), el-különbözik a hazugságok és hétköznapi dolgok világától, ezért mondtam, hogy disszidál.

Eredet

Sophia a keresztény kultúrkörben az Isteni bölcsesség (hokhmá, sophia) allegorikus-szimbolikus alakja. Gyakran hitbölcsességként, azaz Pisztisz-Szófiaként beszélnek róla. Ám a fallokrata tudós férfivilág a női princípiumot leginkább szexualitásában és anyaságában akarja látni... Hit mellett a Bölcsesség már az ókeresztény - gnósztikus hagyományban is erősen jelen van: ez nem a 'részletek tudása', nem szakismeret! A hitbölcsesség ma vallásos fogalomnak imponál, pedig ettől sokkal több: a többszintű, sokcsatornás megismerés, nem egy fajta ismerési mód[usz]. Sophi divatjamúlt, a tudomány éppolyan diktátorrá vált, mint valaha a katolikus egyház, nincs hittudás, csak objektív tudás van, a hit, az intuíció ki van rúgva. Többé nincs reá szükség.

Sophi valaha a szellemi látás szimbóluma, a teremtő bölcsessége volt. Az egysíkú és egydimenziós kvantitatív ész, a spekulatív ész, az absztrakció elhomályosította Sophi arcát. Sophi első jelentése, hogy a tudás és szellemi gyönyör a szellemi lét sajátja, az igazi tudás, és nem felszínes gyönyör magában a Teremtő Energiában van. Sophi "második jelentése" a megváltáshoz asszociálható: hit. Sophi harmadik portréja a "hűtlenség" allegóriája. Sophi a teremtő nélkül teremt, szűznemzése (parthenogenezis) nem igényli a mennyei Atyát. De... mi maradjunk a látásnál.

Mára a filozófiának leginkább a: 'nem a szemmel látás' művészetének kellene lennie. Látni a világot nem ugyan az, mint hallomásból tudni. A látás és meglátás, rálátás nagyon fontos jelzője a filozófiának (persze hagyomány és tekintély itt is van). Rálátni valamire, csak fentről lehet, térképszerűen egyszerre látni azt, amik összefüggnek (fogalmi-módszertani polifónia, a világ holografikussága, holisztikus törekvés) egymással. Éppen ezért...az óráimon nem tudást, hanem a "gondolatok uzsonnáját" valósítottuk meg, pedig nem csak a filozófia szakos hallgatók látogatták azokat. Sőt, számomra a legnagyobb siker az volt, ha filozófiai érdeklődést tudtam felkelteni biológusban, fizikusban, matematikusban. Tudniillik; az igazi tudás nem szaktudás (szilánkok, a részletek tudása), az igazi tudás holisztikus, mindig egészlegességre törekszik. Ha a filozófiai és a művészi 'láttatás' fogalmába a kép is beletartozik, nos, akkor a képben a tájék/környezet/táj/vidék (Gegend), tehát a kontextusok, a perspektíva is beletartoznak. A gondolat és a kultúra tér-nyerés (Räumen, a heideggeri értelemben), mely az ember értését és e világ belakását szolgálja. A lényeg, a filozófia lehet filozófiai a művészetben is; a létbe való bepillantás (Ein-Blick). Ez messze több mint a beszéd, mert a mondás, már (kognitív és nyelvi) reakció (Gegensage), "csak" viszonzás. A filozófiának inkább képi[es]nek, meghökkentőnek, eredetinek tanácsos lenni, az élettelen műszavak nyelvjátéka inkább elfed, mint amennyire megengedi a létező szembe-ötlését (Er-äugen).

Maga Heidegger mondta, az "egészében (egészében) vett létező elrejtettsége sosem csak utólag, hanem a létező, mint annak csak részleges megismerésének következménye jelentkezik." (in: Költőien lakozik az ember) Az ember a világban-levését nem csupán megpillantja, [passzívan] nézi, hanem felméri (vermißt, γη̃). Ami, úgy-e?, aktív, feltétlenül körültekintő, ám egyúttal ön-reflexív (saját-helyzet szemlélése) is.

A filozófia poiétikus lenne -alapjában véve (alkotva megismerés - Arisztotelész), legalábbis. Hölderlin zseniálisan tömören mondotta volt: "Költőien lakozik az ember", hát nyilvánvaló, hogy regényeket, színműveket, filmeket, de még zenéket is: filozófiai üzeneteik miatt tiltottak (és fognak tiltani) be. Ami meg a képet, de a nem szem által való látást illeti, ez maga az ész alaptermészete is, alapirányultsága is (az ember nyitott lény). Platón óta az [g]idea¹² a jelenvalóvá válás (ouszia) aktusa. Tehát - a filozófia, még inkább a filozofikus létmód - nem csak Diké (az igazság Istennője) győzelméről szól. A "filo" nem is episztémé, ismeretrendszer. Nem tudás. Akkor mi? Gondolkodni tudás, a modellalkotás - újraalkotás képessége. A modell szó fontos. Mert a modell egész, integráns.

Vallomás:

Mint zeneszerző is, és filozófus is, modellalkotó vagyok. Szeretem értelmezni a tényeket, valamint szeretem az értelmezést - újraértelmezést az önálló gondolataimmal ötvözni: tehát mániám a struktúraépítés. Mániám az igazság keresése is, s bár nincs garancia, hogy minden következtetésem igaz, ám az invenciók (ötletek) feltétlen értéke, hogy megújít, és a modellalkotással is tanulunk, fejlődünk, ellenőrizzük de fejlesztjük is magunkat.

A létmegértés feltételezi, hogy megértem korlátaimat és lehetőségeimet, de "modellt" teremtek. Ám ez nem csupán önismeret, az értelem: létadottság. A létmegértés a teljesség megértése, össze vagyunk kapcsolva az egész világgal. Ekkor már a mű-alkotás, teória, nem félelemből, és/vagy a disszonancia feloldási kísérletéből születik, hanem: áhítatból. A létfeledés korában, azaz a technika és "varázslatos egyben piszkosul uralkodó technológia" korában, az új vallás (a tudomány) korában azonban már nem tudunk arról, hogy a lét középpontja egy (a világegyetemben nincsenek felszabdalt és holt¹³ terek, szkizoszférák¹⁴.

A paradigmák, tudományos divatok és specializációk szilánkjai egy szilánkos világot sugallnak. Minden mindennel összefügg, a világ - zeneien szólva - akkord. Hangzat, akkord, mint accordare: (dolgoknak) összhangban levése. Az ember meg szellemi létező (nem javak termelője, nem is a javak fogyasztója, robotoló munkás, vagy alattvaló), az emberi értelem: létadottság. Így a szellemileg érett ember paradigmákon át, világszemléletre, a világ-egész látására törekszik - kell, hogy törekedjen.

Ma mindenki magányos individuum, skizoszférákban, széthasított és elválasztott szellemi-kulturális és szociális valamint valós térben is (temető, szülőszobák, elfekvő, az alacsonyabb társadalmi rétegek számára nem látogatható terek, öncélú-elhatárolódó intézmények) széttagolva élünk. Pedig a világ; egyetlen, gigantikus hologram. A tér nem helye valamiknek, hanem a lét és létezés kozmikus színpada.

Tudománytörténetileg a tér és hely Galilei óta kezd szétválni, pszichopatológiailag pedig tér és hely a skizofréniában cserélődik fel, ill. zavarodik össze. A tér érzete depresszióban is sérül: a tér széttörik, sőt, az egyén helye eltűnik a szociális, mindennapi térből. A tér a pozitivista tudományokban (nagyjából Descartes-al kezdődően) szakíttatik el magától az embertől.

A tudásvágy oka

Hasonlóképp, mint a műalkotás oka, szintén tragikus. (A művészet és tudás, hasonlóan, a helyreállítási kísérletből, mint amilyen a csecsemő, tárgyvesztésre adott reakciója¹⁵ származik. Vagy az emberi ek-sztázis, a létbe szakadás figyelj, az Egyből való ex, azaz kiszakadás, az Egy [isten?] elvesztése Mert bizony, nem azért születtünk, hogy tudjunk. Hogy kompetenciákat, felségterületeket és hatalmat, szublimált hatalmat (tudás, pénz, dolgok és adatok gyűjtése) szerezzünk. - Na jó, de akkor miért ez az egész? Muszáj tudnunk, a tudás is lehet menekülés, kábítószer, vagy kompenzáció! Nos, néhány gondolatot hadd vázoljak, az értelem ellenpontjaként.

Az embernek a gondolatokon túli kozmikus én-t kellene megtalálni. Jung írja, a lélek akkor is lélek volt, amikor még nem volt én. Mert az én mindig egyéni tapasztalat, egyedi lét. A lélek kozmikus. Tehát az egyéni tudaton/tudáson, tapasztalatokon túli, minden létezővel való teljes egységtudatot kellene megtalálnunk. Ez a buddhista és krisztusi, részvétteljes szeretet (agapé) állapotán keresztül vezető út. A diabolikus megkülönböztetést fel kell adnunk!, különben a tudás a végtelen és reménytelen analízis, és adattárolás. A kilépés (ek-sztázis) eszköze a bölcsességen (¹tudás) való felemelkedés, a vallásos áhítat és zene = nem fogalmi és nem szóbeli, ultraverbális élmények. Ezt célozták a sámán kultúrában használt tudatmódosító szerek is, melyek reverzibilisen és enyhe fokban gátolták a tudatspektrumot szűkítő, túlzott agykérgi (kortikális) aktivitást.

A tudás/tudomány/éber-racionális tudat merő kompenzáció. A luciferi működés eredménye (Lucifer, bár fényhozó [lux, lucis = fény] ördögi, a másik, ösztönös oldal az ahrimáni minőség). Azt nem állítom, hogy a tudást teljesen dobjuk el. Nem erről beszélek, hanem, hogy mennyire éhes ez a kor a transz - racionális, nem verbalizálható egész-élményre.

És ez nem tudás, hanem élmény is, meg kozmikus identitás. Tehát nem tudás, hanem tudat. Én a vallás és a zenei, preverbális-ultraverbális élmény szemszögéből közelítek az ilyen 'metatudathoz'. Tehát a gondolatokon túli, saját isteni lényünk felfedezéséhez. A zenéhez (a speciálisan nyelvi meta-nyelviséghez) visszamodulálva Orpheusz világához érünk, azaz a szavakon túli (inneni) világhoz. Orpheusz lanton játszott, a lélek húrjain, még a halottak világába is betérhetett (kollektív tudatalatti). Ezért tartom az Orpheusz-mítoszt elsősorban a tudatalatti, s nem annyira a zene mítoszának. A nyelv eseményszerű, a látás a totális látása, a bölcsesség ezért látás, a tudás inkább nyelviség. (S a zene?) A nyelv sajátos is, és sajáttá (Ereignis) tesz (Novális, Heidegger), el-határolódik és bekebelez; A nyelv veszélyesen mutat meg, veszélyes, mert csak átalakítva, önnön, sajátos nyelvi törvényeitől vezetve 'mondás a világról'.

Kétféle tudás

-igazából nincsen. Változtathatok modalitást, érzékeket, szimbólumokat, megismerésem lehet érzéki (intenzív - Lukács György), vagy "tisztán" intellektuális (extenzív megismerés -Lukács), ugyanarról a valóságról van szó. A filozófia ezt a nézet (dolog) és a nézőpont (aspektus) helyességének, elfogadottságának (ehhez elég akár a buta hagyomány, szokás és tekintély is!) problémájaként ismeri. Ugyanaz - ezer alakban. Ja, de ezt már 4 000 évvel ezelőtt gnoszeológiai, ismeretelméleti problémának hívták a Védák - mégpedig māya néven. Māya = nem az, köd, fátyol, illúzió.

Orpheusz visszaköszön a platóni barlangban (az 'el-rejett igazság'). Értsd; a barlangban (sötét ösztönök, primér létmód) való jártasság (cη εχει̃̉ σοφία) az ösztönös = nem tudatosult világ, mely sötét és érdekes, de lehet rémisztő is egyben. Míg az ideák keresése, azaz a tulajdonképpeni "dolgokon túlmutató gondolkodás" a [platóni értelemben vett] φιλοσοφία. Ma már ahrimáni és luciferi, racionális, transzracionális és irracionális tudásformákról beszélünk. Ne feledkezzünk el Orpheuszról - Platón tükrében: a filozófus ha nem is idealista, de mégis az ideákra tekint, de legalább keresi (masai). Ó, már megint a múzsák etimológiájához érkeztünk, művészet és filozófia. Egyben biztos közösek, kereső emberek mívelik. Zene (művészet) és filozófia: nem disciplina, hanem ars = művészet. Ami: α̉πò τη̃ς αρ̉ετη̃ς, azaz: az erényről (figyelem, aretész, a latin: virtus/virtute = arányos, helyes, jó, illő) való tudomány. Afféle virtute doctrinae. A művészet, irodalom, fickió, és filozófia mind: azzal foglalkozik, ami másképp is lehet: poiétikus (ποιητική) tudás: költői-alkotói. A tudomány pedig avval foglalkozik, ami "úgy van". Készen van, tény, látszólag mindentől (így semmitől sem) független. Factum. A filozófus a tényeket és a lehetségest összekötő kötélen táncol. Juj, előre válaszoltam a kínálkozó kérdésre, hogy akkor:

Ki a filozófus?

Már tudjuk, úton levő nő (Sophie útkeresztezésekhez ér, és folyton útvesztőkben keresgél, jin agyi működési típussal). Ma úgy mondanánk; a filozófus folyton [gondolatokban] kalandoz, expedíciókban leli kedvét. Egy zenész, mondjuk hangulati expedíciókat végez. Ahogy a művészet a lét gondolása, ez a filozófiára is áll, ha modellalkotó. Mindenesetre a filozófia a lét egyfajta elgondolása. Bár életünket evidenciák irányítják, ezek - közelebbről nézve - hamis evidenciák. E -videre = ki-világlik. E világlás azonban mégsem világlik per sponte sua; magától. És akkor megint: a 'filo' kibontás, fel-fedés, és erőfeszítés.

Wittgeinstein a Logikai-filozófiai értekezésében írta:

1. A világ mindaz, aminek az esete fennáll. (Ez nem igaz, aminek az esete fennáll, paradigmafüggő.) A világ a tények s nem a dolgok összessége. (A tények csak pillanatnyilag tények, minden változik, ez egy pulzálóan változó világ -a tények egy stabil világot sugallnának -ha hagynám.

1.11 A világot a tények határozzák meg, és az, hogy ez az összes tény.
1.12 Ugyanis a tények összessége határozza meg, hogy minek az esete áll fen.
1.13 A tények a logikai térben: ez a világ.

2. Aminek az esete fennáll -a tény- nem más, mint összefüggések fennállása".

Nos, ami a tényeket, mint összefüggések fennállását jelenti:

ORGANIKUS (EMERGENS = nem a részletekből levezethető) EGÉSZ. Zenei analógiákkal élve: a világunk szünfónia, hangok (entitások - fóné = hang) és szólamok (folyamatok) együttes (összefüggő, szün = együtt) hangzata és egymásra hatása (contrapunct), tehát a világ "szociális esemény". Koegzisztencia, lenni = együtt lenni, dolgok együttese, konstelláció, textúra, szövet és kontextus, tantra, szövétnek, a világ minták [állóhullámok] áramlása, mind kvantumfizikai, vallási és filozófiai, kozmológiai értelemben: a világ - folyamat! Nézzük a szavainkat! Con-stellatio (con + accusativus = együtt, vele, -val, -vel, + tárgyeset, valamivel. Stella = csillag, bolygó, égitest.) Konstelláció először a bolygók együttállását jelentette, tágabb értelemben: a dolgok együttállása, constellatio (latin). Konszonancia (consonantia) együttszólás, azonos állítás, egybecsengés, vélményé, vagy, a zenében, a hangok egybehangzása, átvitt értelemben: kellemes összhangzás. Koegzisztencia (coegsitetntia) együttes létezés. Kompozíció (cum pono, pontokat [részeket] egybe rakni) compostitio = összehozni, egybe szerkeszteni, komponálni. Hasonló a görög szün (együtt, együttes) szó, pl. szünfóneo = összesúgok, szünfóné = hangok (létezők) összessége, szüsz-sztázisz = együttes fönnállás, szün+ergia = hatások összeadódása, stb.

A világ egy háló. A Háló. Indra hálója, minden csomójában tízezer szál találkozik: érintkezik egymással. Érintkezés, kapcsolódás: szünapszis, ami ma már csak biológiai műszó. Pedig minden és mindannyian szünapszisban vagyunk! Sőt, a kapcsolatok többek, mint a puszta dolgok. Nem csak e dolgozat, a világ is szinapszisok hálója, zenei metaforával, a világ: tudatok (dimenziók) szünfóniája (szimfóniája, németes magyarsággal írva). A tudat kék, tiszta egén átvonulnak a felhők, a madarak, a zápor, átvonul a Nap és a Hold, ám a tiszta tudat marad. És persze minden jelenség kapcsolódik mind, más jelenséghez.

A kontextuális gondolkodás és figyelem több, megannyi fontos összefüggést hamarabb lát meg, mint a nyugati típusú, ún. ágensre fókuszolt figyelme. Ockham után most a metatudományok korszaka köszönt be. "Ockham borotvájával" lekaszabol minden (szerinte, és a redukcionizmus elve szerint) oda nem illő tényt, elvet, módszert. Tehát meggyilkol más gondolatot, mert több magyarázatot nem akar, mint amennyi Ockham szerint kell, ez a 'minimális hipotézis elve' (= "Ockham borotvája") megenged (a minimális látókörrel élő embereknek). Csakhogy a tudományos módszerek (Descartes szerint a vizsgált kérdést - a jobb megértés érdekében - annyi részre kell osztani, amennyire csak lehetséges - de ez szélsőséges dedukció, vissza kell állítani Arisztotelész organikus, Bertalanffy holisztikus-induktív világszemléletét!) éppolyan burjánzók, mint a művészi gondolatok, sajátos evolúciójuk van, sőt, divatjaik.

Sok modell volt már, de az aktuálisakat is alig ismerjük, talán nehezek, talán sok van belőlük, talán megutáltunk gondolkodni iskoláinkban? Ráadásul "Ockham borotvája" és Joule ,,specializációs" mániája primitív (szem elől téveszti, melyik tudás a fontos, mik azok a részletek, amik nem lehetnek öncélúan a tudás, mint az összefüggések megértésének tudása, s milyen összefüggésekről nem lehet lemondani. A tudomány, mint a megkülönböztetés, és széttagolás, valamint széttagolva tartás: ez diabolikus, ördögi. Az elválasztások, a valós kapcsolatok és az analógiáktól való ,,el-külön-böztetés" külön- léte meghamisítja a világképet. A bölcselet nem tudománytalan, nem őrült, s nem is öncélúan tudományellenes, ám tudja: az elválasztások [indukció, redukció, az az világa¹⁶] végtelen, (de csak a részleteket érintő) megismeréshez vezetnek, ahol végtelen partikuláris dolog és sok-sok látszatismeret (illúzió, részigazság) várja a megismerőt. A világ nem a tudattól független, objektív realitás, az igazság szubjektív -kierkegaardi értelemben is, a szakrális művészeti élmény, a transzperszonális pszichológia értelmében is. A tudomány csak horizontális síkra kergette az emberiséget, a művészet és a vallás még mindig a vertikális dimenzióról beszél (síkország, sivatag, sivárság). A newtoni, mechanikus világkép és a descarteszi paradigma ma már abszolút tarthatatlan. A természet, a társadalom, leginkább összefüggéseiben tárható fel, a világ minden szinten szociális esemény, a világ összefüggésrendszer, szimfónia (hálózat, network). E munka kollaterális, elágazó, szerteágazó, de hidak cikke is, területek összefüggéseit kívánta megmutatni.

Orpheuszt "gyúrtam egybe" Platónnal, meg Melanie Kleinnel (barlang, el-rejtett, tudatalatti, művészi és tudományos megismerés, ultraverbalitás, azaz a fogalmin túliság, Euridiké keresése, ami pszichoanalitikai helyreállítási kísérlet, [a csecsemő, a tárgyvesztésre adott reakciója - mint a kreativitás egyik eredete] a MŰ fájdalomból, hiányból és kíváncsiságból születik - a Teremtést utánozva). Látszólag önkényesen kötöttem össze szálakat, Orpheusz-Platón-Melanie Klein - vagy bolond vagyok, vagy zseni - mondták. Szerintem egyik sem. A kreatív modellalkotó baromian [sic!] távoli szálakat köt egybe, vagy ismer fel távol eső dolgok, egy másik dimenzióban található kapcsolódásait. A világ szimfónia (szün = együtt + fóné hangok) - kedves barátom; hallgass bele! Az érzékletes (sonorum harmonia sensibilis) elrendeződés egy nem érzékelhető világharmóniára utal. Ezt a világ-kompozíciót magyarázzuk, s hogy a filozófus mit csinál? Értelmez a végtelenségig, ez az örök feladat, megérteni az embert, az ember világát, a világot magát. És ez egy végtelen történet...retractio...tehát utólagos és folyamatos átdolgozása, csiszolása az előző értelmezéseknek. - Érted? Kedves olvasóm, Te vagy Orpheusz, Euridiké meg behelyettesítő. Te keresel. Mit? Ugyan mit? Hát, mivel a Tudat mindenütt jelen van (Védák, Bhagavad-Gīta, Buddhizmus, Gnószticizmus, etc. Amit a modern kvantumfizika igazolt is ¹⁷) Te csak újabb és újabb perspektívát keresel! De nem csak a folyamatos átdolgozásról, retractio-ról van szó. Akkor jöttem rá, mi a filozófia, mikor orgonát hangoltam - már vagy három napja, a koncertem előtt. Csakhogy a hangolásnak és intonálásnak, a megfelelő hang (tónus, hangszín) keresése sosem ért véget, mindig elégedetlen maradtam. Tehát a filozofálás a véget nem érő kezdet. Intonálás? Keresés? Folyamatos átdolgozás? Igen, mint. Jertek Epikureus kertjébe, szabad a bejárás, férfinak, de még nőnek is, sőt, rabszolgáknak is - csak a félelmed vesztheted. A filozófia legfőbb feladata az emberi élet értelmének, céljának (telosz) keresése. És valami, amit ma a pszichológia-pszichiátria bitorol, a lelkek vezetése, a pszükhagógia. Hogy ne tévelyegjünk a homályban...

-Nem bánt a kutya, Attila Bá'! A kérdésére a válasz, hát a filozófia, az, amolyan nequitia, semmirevaló dolog. Mááár úgy értem, nem olyan hasznos...

-A' nem baj. Olyan is köll.

-Mi... nem csinálunk semmit. Ahogy (és itt Lázár Ervinre gondoltam) valaki megfogalmazta, "bárányfelhő bodorítók", léhűtők és haszontalanok vagyunk -amilyen az értelmiség volt Kádár János alatt. És ahogy azok maradunk, ha nem fogyasztunk, a vad-kapitalizmusban is. Esett. Felpillantottam: felhők sodródtak a tavaszias szélben. Semmittevők, amolyan "bárányfelhő bodorítók" vagyunk, a szocializmusban mindenkinek dolgozni kellett, s hogy ne legyünk Közveszélyes Munkakerülők, "bárányfelhő bodorítónak" neveztünk magunkat. Ma is, hogy ne tévesszenek bennünket össze a hajléktalanokkal.... tehát gondolatokat gyártunk, meg... gyönyörködünk is bennük. Talán....

....hozzájárulunk, mások felismeréseihez is.

Végjegyzet

Werner Heisneberg 1926-ban tisztázta, az elektron, a fény stb. nem is, nem csak hullám, de nem is csak részecske, lényegük a rezgő mozgás, a vibrálás. Az anyagi parányok fizikai állapotának pontos megállapításának határa van, szakszóval: kvantumbizonytalansága. Ha pedig a fény (elektron, proton stb.), nem is korpuszkula (testecske), de nem is hullám, akkor micsoda? Csupán valószínűségszerű létezés. Olyan álom, amiből a valós, reális világ felépül. Létező világunk alig létező, virtuális részecskékből veszi önnön létét! A makrovilág kommutatív (felcserélhető) műveletei (pl. szorzás, összeadás) a mikrovilágban nem feltétlenül igazak.

Heisenberg képlete az álom, a mágia, a meditáció képlete, mert egy olyan érzékeny, finom világot ír le, amiről Krisna (Visnu isten utolsó, tanító inkarnációja) beszél el nekünk a Bhagavad-Gītāban: pq ¹ qp, ahol p a részecske impulzusa (a tömegének és sebességének szorzata), és q a részecske helykoordinátája (lokalitása). De hogyan is lehetne egy hullámot helyhez kötni? Ráadásul a képlet valami ilyet jelent: axb ¹ bxa, másképp; 3x4 ¹ 4x3-al! A kísérletek szerint, a megfigyelő miatt (!) viselkedik egy részecske hol hullám, hol részecske természetként, a kísérleteket fölösleges itt részletezni. A lényeg az, hogy maga a megfigyelő szerves részévé válik a megfigyelt rendszernek, haec omnes creaturae in totum ego sum,¹⁸ így pont a megfigyelés aktusa semmisíti meg a (kvantum) valóság egy kicsi részét. Annak a valószínűségét semmisíti meg, hogy a fény, neutron stb. hullám természetét mutassa, vagy azt a valószínűséget, hogy korpuszkulum valóságát élje.

Az álom képlete a fantázia, a(z alkotói) képzelet; és a filozófiai konklúzió keserű, világunk (Niels Bohrt idézve) nem létezik megfigyelő nélkül. (Koppenhágai értelmezés). Minden egy, s minden velem egy. Omnie mecum porto = mindent magammal viszek/ hordok. E mondás a korábban leértékelt szubjektum, s az alaptalanul felértékelt objektív (mert az objketívat is a szubjektum érzékeli-értelmezi-modellálja!) egységének jelszava. De azt is hozzátehetjük: a világ nem objektív, (nem ÚGY objektív) a tudomány csak a māyā (illúzió) fátylait (anyagi és pszichikai jelenségek) tudja leírni. A művészetet és vallást azonban nem korlátozzák a tudományos módszerek. Sőt! Heidegger a teológiát és az ontológiát akarta egyesíteni egy metarendszerben, az onto-teo-logiában. Nem alaptalan, különösen nem ma (természettudományok és régi filozófiák találkozásának kora), az a filozófiai kérdés, hogy a mi tudományos felfedezéseink nem az előzetes elképzelések, ideák megvalósulásainak a felfedezése-e? Tehát a világ a kollektív tudat eredménye. Mert az igaz, a megfigyelő csak elemi részecskék vizsgálatával 'tolakszik bele' a megfigyelendő eseményekbe, ám, ha van egy kozmikus, nagy, atma-tudat, akkor ennek a nagy, átfogó tudati szintnek a kivetülései vagyunk mi, itt, a kozmosz mélyén.