Dunkel Nepomuk Norbert

 

The Knowledge is Stupid - avagy mivÉgre a bÖlcsessÉg?

Whole version, London

A Hegel utáni filozófia már szembetalálkozott ezzel a kérdéssel. Mivégre a filozófia, ha bevégzi? Ha olyan szerencsétlen, hogy minden kérdésre választ vél találni? Az eredményt mindenki ismeri; a Bécsi Kör "filozófiáját", ami az eddigi, komplex (egymásra épülő, a részkérdések mindig az egész felöl értelmezettek) filozófia végét jelentette, egyben a szakfilozófiák, azaz: a törmelékek, a szilánkok és részlettudások létrejöttét. A változástól persze nem kell félni, a változás mindennémű megújulás szükségszerű velejárója. A filozófia, ha szigorúan vesszük, nem tudomány, sokkal inkább bölcselet. Még akkor is, ha Edmund Husserl (1911) "szigorú tudománynak" is tartja. Maga a husserli mű is egyfajta tünet, miért ragaszkodik - az egyébként zseniálisan éles eszű - szerző, hogy a bölcseletből (alapértékek, létszemlélet) tudományt (merev és autoriter rendszert, hagyományt, részlettudások "tároló tudását") csináljon? Miért nincs presztízse a filozófiának? Kell-e, miért kell hasonlítani a tudományra? Amiről ma már fölösleges külön elmondani, a tudomány igenis korunk vallása, értsd: tekintély, így muszály hinni benne, ez a divat, a "korszerű", felvilágosodott, racionális megismerési út, beavatkozási mód. Egyszersmind a vágygondolkodás, vagy a gondolkodás, mint a hiány kompenzálása, illúzió-biztonság. És a tudományosság, a racionalitás követelmény, a világlátás és világalakítás új, hatékony eszköze.

Hegel kora, Husserl kora csak filozófiatörténeti pillanatok. Számtalan "Thomas Kuhn-i paradigmaváltás1" zajlott már le már a filozófia történetben. Már maga Platón is korszakváltás. Egy ősi filozófia továbbmentése, ha még emlékezünk, ennek forrása Atlantisz. Ma már csak mágikus-mitikus, és így gyermeki gondolkodásnak tűnik az, amit, s ahogy Platón közvetíteni próbál. (Mert ma már nem úgy beszélünk, mint régen, képekben, metaforákban.) Pedig minden szava igaz. Az "ideák világát" ma már kézzel tapintjuk, pl. az élőlények esetében. Ezek a gének, melyek a sablonjai, ősmintái az alakuló fehérjegyáraknak, amikből nem is kerülhet ki más, mint csak az a fehérje, enzim és funkció, amiből az élőlény felépül. Sőt, ma már körvonalazódni látszik egy, a gének feletti és finomabb szint, az elektromágneses mezőbe írt minta, amiből információ áramlik a génekbe. Bátran lehet ezt ideáknak is hívni. Maga az információ az, ami mindennek bölcsője, előalakja. Információ + Energia = Struktúra. Működés.

Az információ-fizika tudja, amit a művészek és idealisták tudnak: az ideák nem elvont képzetek, hanem a világ eleve lehetséges aktusainak alapmintái. Potenciák. Információ, rend, felépülés, struktúra nem választhatóak el egymástól. Struktúra és funkció szintúgy egymásból következnek. A fizika szerint a struktúra energiából és információból, magyarul, értelmes (információ és struktúra) munka eredményeként jön létre.

KlogD = entrópia (rendezetlenség). Ellentéte a: szüntrópia (rendezettség). Pl. hópehely, kristályok felépülése. K= 1,3805.10-23J/K,  K jelöli a Boltzmann állandót) A hasznos munka alapképlete: Wh = f [Q,Ii] Q energiaközléssel, Ii információ-bemenettel megvalósuló hasznos munka (Wh). Ami a szellemi munkára is igaz.

Csakhogy érzékelni és gondolkodni nem lehet anélkül, hogy bizonyos információkat ki ne zárnánk - és ez probléma, mert nincs előzetes információnk, hogy mit is célszerű kizárni? A gondokodás is, a percepció is = a válogatott tények szubjektíve átszínezett valósága. Ha meg nem vetélkednek az ingerek, a minták és előföltevések, akkor minden egyszerre fontos - és így nem tud csak néhány dolog fontos lenni. Ha meg az előföltevések is beépülnek a gondolkodásunkba, kirtika és tudatosság nélkül, félrevezetjük magunkat:

 

"A tudományok tanításába nem építik be az adott tudomány előföltevéseinek, a tudományos törvények jelentésének és jelentőségének, továbbá a természettudományoknak az emberi gondolkodás egész világrendjében elfoglalt helyének tudatos ismeretét. Ennek eredményeként a tudomány elő­föl­te­vé­seit rendszerint összetévesztik a tudomány felfedezéseivel."

Schumacher: A kicsi szép

A rend és rendezetlenség, fontos és nem fontos, alak és háttér kérdése mindig a különböző mintázatokhoz vezet (az információ mondja meg a "nyers" energiának, hogy mit tegyen). Maga a gondolat is egy minta, a neuronláncok mintázata, azaz: (idegsejt) kapcsolatok struktúrája. Magasabb szinten: a társadalmi konvenciók mintája, a kényszerek és szellemi divatok mintája. Mégpedig a pedagógia és maga a társadalomban-levés is befolyásolja nagyban az agyunkat - kicsi korunk (= reflektálatlan lét) óta. A személyiség, a temperamentum is minta. Ami a gondolkodást illeti, az nem elégszik meg a tudományos kutatásban megkapott információkkal. Szüntelenül értelmezni akarja, teóriákat és modelleket gyárt. Már maga az elemi látás vagy elemi hallás (a mintázat-felsimerő sejtek szintjétől kezdve) egy értelmezési kísérlet arra, mit is lát, vagy hall az agy? Bizonyos értelemben a puszta percepció is (biológiai, de a külvilág fizikai ingereire adott adekvát) interpretáció. Az agy (hyppocampus, amygdala, a limbikus rendszer - alig befolyásolható zsigeri félelmek és elemi vonzalmak) a jelentés, majd az érzelmi jelentőség szempontjából értelemez. Azaz értelmezi az előértelemzett percepciós anyagot.

És akkor hol vagyunk még a komplex elméletek értelmezésétől? De- sajnos mit is értelmezünk akkor, ha az előföltevéseknek, nézeteknek, sőt, a tudományos paradigmáknak is van evolúciójuk, divatjuk, tehát: változnak, mozgásban vannak, hódítanak, vagy épp elavulnak.

A nézetek, elvek, ismeretek mém2 -ként viselkednek, mint a gének, tehát vetélkednek egymással, divatba jönnek, elavulnak, így sokszor szó sincs az Igazságról, hanem sokkal inkább egy kulturális szelekcióról...

 

"A tudomány előfeltevései állandóan változnak. - Valamennyi elfogadott tudományos tétel beépül a tudományos előfeltevések rendszerébe és hatással van arra, hogy a tudósok egy adott megfigyelést ténynek tekintsenek-e, vagy mint valószínűleg téveset vessenek el. - Ezek az esetek megcáfolják azt a széles körben elterjedt nézetet, hogy a tudományos tételeket a tudósok szükségképpen elvetik a nekik ellentmondó megfigyelések hatására. [-] Tudjuk, hogy az észlelés - az észlelő explicit beavatkozásától függetlenül - szelektál, formál, és asszimilál bizonyos eligazító jeleket. Mivel a tudományos megkülönböztető képesség ugyanolyan fajtájú, mint a percepcióé, ez éppúgy bizonyos eligazító jelek szelektálása, formálása és asszimilálása révén működik, anélkül azonban, hogy az észlelő figyelmet összpontosítana rájuk. A tudós ekképpen végül is csupán saját ítéletére hagyatkozhat annak eldöntésében, hogy az ellentétes tapasztalatok érvénytelenítenek-e egy állítást, vagy sem, s hogy mit tekint ténynek, és milyen következtetéseket von le belőlük."

Polányi M.: Háttér és távlat

Az értelemző-kreatív és heurisztikus (fel- és megtaláló) szellemi munkamód, valamint a korábbi mintákhoz hasonlítgató passzív(abb) agyi munka egyszerre van jelen a kreatív funkciókkal, mint, pl. az alakzatok újrateremtése, átalakítása, az analógiák, vagy épp új modellek konstruálása, mert a külvilág értelmezése maga is: kreatív. (Nem lehetünk [végtelenül {Heisenberg!, Turing!, Gödel!}] objektívak.) Ha nem vagyunk kreatívak, egy kicsit is ön-magunk, akkor csak kulturális másolatok vagyunk, elfogadjuk és kritika nélkül ismételgetjük a készen kapott mintákat, vélekedéseket és nézeteket.

A tudomány karrierje nem más, mint a szegényes (kevés szempont alapján, az intuíciót és érzelmeket, sőt, az adott paradigmába nem illő érveket/tényeket ignorálva mérleglő) józan ész, a praktikus ész (csak egy kiemelt szempont, ami tagadja más humán szükséglet szempontjait) diadala. Ami nem véletlen. Maga a praktikus ész csupán tünet. A hasznos gépek végtelen sora az emberi lét megkönnyítését szolgálná, de persze nem sikerült boldoggá tennie senkit. A hasznos gépek létrehozása is csak egy hazugság, a hasznos gépek mögött nemcsak ész, a hasznosság igénye, de uralomvágy is van. A praktikus és racionális ész kiterjesztett használatának forrása a hatalom igénye, a leigázás, a természeti környezet teljes asszimilálása. Kényszeres biztonságvágy. Adaptáció csak a társadalmi környezethez történik, az emberiség az egész bolygót asszimilálja. A középkorban ezért mondták az észt diabolikusnak. Az észben benne rejlik a gonosz is.

A gonosz és a megkülönböztetés, elválasztás, szétszedés3 összefügg. A "gonosz" okos, sőt, zseniálisan eszes és szép lény. Az okosság azonban nem bölcsesség. A bölcsesség távolról sem tudás. A praktikus ész korlátlan uralma és igénye egy lapos és egydimenziós kor tünete. Egy spiriutalitás nélküli koré, melyben a bölcselet eltűnik, mert az élni tudást felváltotta a szerezni és manipulálni tudás.

 

A bölcselet az egészlegességgel, az összminőséggel és nem levezethető, ún. emergens minőségekkel áll kapcsolatban. De ma a redukció a fő minta és eljárás, algoritmusokat fetisizálunk, és a rációt, az azzal járó dedukciót és redukciót, analízist istenítjük. Az ördög a részletekben rejlik: maga a rész-letesség, el-választottság és el-különböződés. A Zen a másik szélsőség, a szintézis, a már szavakba (kategóriák) sem önthető élmények egyneműsége. A nyelvbe zárt és kategorizáló létező el sem tudja képzelni, milyen lehet ez, de a fogalmon túliság realitás (meditáció), miként a gyermeklélektanból és feljődéspszichológiából ismert ún. fogalomelőttes jelensége. A szavaktól és kategóriáktól mentes világból érkezünk ide, s egy szavaktól és fogalmaktól mentes világba megyünk tovább.

Kant, Turing, Gödel óta nem lehet kérdés, hogy a racionalitásnak és a formális logikának határozott és többfajta korlátai is vannak. Kant némiképp előlegzi Kurt Gödelt, aki bizonyítását adta, hogy formális rendszerekben soha nem lehet kiküszöbölni az ellentmondásokat, vagy, hogy ilyen rendszerekben lesznek nem eldönthető állítások. Kant szerint egy állítás és annak ellenkezője egyszerre lehet igaz. Tudjuk, hogy ez így van. Gödel szerint nem tetszőleges a megismerés pontossága a formális-logikai-matematikai rendszerekben, így a tudományos gondolkodásban sem. Ezt a fizikusok határozatlansági relációnak hívják, ahol egy részecske helyét vagy impulzusát mérjük, a kettő pontos ismerete nem lehetséges (az ún. kvantum-bizonytalansági hatások), ennek a határa a Heisenberg féle megismerési korlát: ∆x∙∆p = ħ4. Gödelt a kollegái majd' megölték, hiszen a matematikusokat és a tudósokat megfosztotta a végtelen, vagy csak a nagyon pontos megismerés ígéretétől. A helyzetet még tovább színezi a Church - Turing elv (és az ún. Hilbert-féle eldönthetetlenségi probléma), miszerint a nem tisztán racionális gondolatokkal (paradigmákkal) többet tudunk kifejezni, mint a tiszta racionalitás eszközeivel, ráadásul többet tudunk, mint amennyi kifejezhető - és már megint a nem fogalmi és nem elbeszélhető világnál, a zenénél és a gyermek preverbális világánál, no meg a Zen-buddhizmus nem-redukcionista, holisztikus világánál tartunk. (Holon = egész, gör.)

Mégis, a rációt - Descartes óta - túlságosan felértékelik. És követendőnek tartván azt, mindenkire kényszerítik. Még a pedagógiában is, sőt, az óvodákban is, ahol a kicsinyek agy-terrorja zajlik. Tényleg, fő az ismeret? Embertelen is, fölösleges is az érzelmi biztonság terhére ismereteket gyűjteni-gyűjtetni 4-5-6 éves gyerekekkel. Önbizalom és a másokban való bizalmon alapuló együttműködési nélkül nem is lehet tanulni, helyesebben, felfedezve tanulni.

Az ismeret nem az emberi lét lényege. A tájákozódás, a munkafolyamatok csak apró részletét adják az emberi létnek. Igaz, a modern rabszolgatartsnak eleve nem érdeke semmilyen átfogó tudás. Az már veszélyes, így ma, a technika korában senki nem képes egyedül TV-t, vagy egy mobiltelefont készíteni, mert csak egy részterülethez, sőt, csak egy részmunka-mozzanatához ért. De hát mire megyünk a szilánkokkal? A racionalitás és a memoriter a tartálytudás lényege, ám életünk felismerésekre vár.

 

A hogyan-lét, az életünk mikéntje ezerszer magasabb rendű, mint a puszta ismertet.

A pszichológia már az 1940-es évek óta tud arról az intellektualizációról, ami mögött szorongás áll. E szorongás persze számos, egyéb, ún. elhárító mechanizmsut is mobilizál, mindig a személyiség érettségétől függő fajtát, de az biztos, a felfokozott kognitív működés mögött gyakran találni szorongást, a biztos pont keresését. Sajnos sok az ilyen típusú vallásosság is. A biztos stratégia, a holtbiztos eljárás, a megbízható, így szorongást csökkentő technológia, a változástól való félelem, és az egyén kiterjsztésének az eredménye.

Az ész ilyen aspektusa bizony egyáltalán nem hízelgő az emberi nem számára. Az ember nem a teremtés gyermeke, nem a lét, vagy az evolúció csúcsa. Az ember egyetlen állat a sokaságra épülő Univerzumban, esze inkább evolúciós és uralmi fegyver. Tudás és hatalom, ahogy Lyotard fogalmaz (A posztmodern állapotban), ugyanannak a dolognak a két oldala. A tudás ma már egyre inkább a beavatkozni tudás, a változtatás és a hatásgyakorlás tudása, tehát a hatalom, a kompetencia-késztetés eszközeként van jelen. Egyáltalán nem úgy, mint komplentáció, a spontaneitás, a flow (áramlás, a dolgokban benne-lét) élmény5, vagy a mostban gyökerező, spontán létmód, és a dolgok feletti szemlélődés.

Husserlszerintinkábbafilozófiaamélyjelentésű"tudomány", pont azért, mert konstruktív jellegű, nem adatmorzsákon nőtt fel, ahol a szegényes értelmezési keretek adva annak, nem csupán annyiból áll, amit a világban talált. A filozófia szintetikus, a mozaicizmusban szenvedő6 tudomány mennyiség és adatcentrikus volta egyáltalán nem kedvez a szintézisnek (végtelen analízisek, ennek folytán szétesések, amit helytelenül specializációnak neveznek).

Azt hazudják a tudósok, a világ objektív, s mi ezt az objektív világot objektív módszerrel akarjuk, és csakis így tudjuk megismerni.

Csakhogy a világ kapcsolatrendszerek összessége, a világ ko-egzisztencia, a világ = kölcsönhatás és együtt-lét. Tehát kellene a szintézis, márpedig a tudományban pedig csupán halott analízisek, dedukció, kontextusát vesztett ab-stractio-k7 és tény-raktárak vannak, a tudósok mindig elkerülik a bölcs (nagyobb kontextusok, a lét hogyanja) válaszadásokat, csak molekulákra, számokra szorítkoznak.

 

"A mennyiségi különbségeket könnyebben meg lehet ragadni, és minden bizonnyal könnyebben meg lehet határozni, mint a minőségieket; csalóka kézzelfoghatóságuk a tudományos pontosság látszatát kölcsönzi nekik, még ha ezt a pontosságot az életbevágó minőségi különbségek eltüntetése árán kellett is megvásárolni."

Schumacher: A kicsi szép

Mondhatni, az ész (ami pedig valaha arányosságot8, értsd, helyes szemléletet és ítéletet jelentett), és most ezen a tudományos logikát (kizárás, megkülönböztetés és mérés) értem, nos, az egyoldalú ész mindig egyensúlyvesztést jelent. Anyagi szinten: csakis a bal agyfélteke, csakis egysíkú műveletek használatát. Társadalmi szinten értéknélküliséget. Mert a tudomány a hatalmat vagy az egyéni kompetencia kiterjesztését szolgálja, sőt, a tradíciót is. A szépség pedig önmagában érték, mint "harmónia és szün-metria" (egybe-illés, és össze-mérhetőség) pedig természeti eredetű (a kozmosz harmonikus). Korunk tudományos világban nincs helye semminémű haszon-talanságnak, szemlélődésnek, csak-létnek, művészetnek, vallásnak. A mai tudományban nincs egyedi, csak a megismételhető számít, a tudományban még akkor sem létezik valami, ha épp látják azt, de hát- még nincs mögötte bizonyítási eljárás, vagy még nem áll készen feltárt mechanizmus. A tudományban láthatatlanná válnak olyan dolgok, amik a bölcseletben valahogy mégis láthatóan jól körvonalazottak.

Ráadásul, aki nem hisz (!) a tudományban, az buta, korszerűtlen, vagy lázadó. Kizárja magát a társdalami konvenciókból és paradigmákból, az pszicho-szociális "öngyilkos", vagy őrült. Az ember kezében minden agresszív fegyverré válik, az ideológia, a vallás (eszmeféltő keresztényüldözések, iszlám szigor, keresztesháborúk és inkvizíció), ma pedig a tudomány lett tekintélyelvű, és a manipulácuió materiális eszköze. A tekintélyről pedig tudjuk, kreativitásellenes. Megöli a hitet és a spontaneitást.

A tekintélyelvű rendszerek nem engedik a heurisztikus gondolkodást és kreatív problémamegoldást, és önkifejezést. Ez lélektani tény. (Sigmund Freud - Anna Freud, 1973, A. S. Neill, 19609).

A bölcsességben elöszőr minden megkérdőjeleződik, kezdetben mindennek el kell veszíteni az értelmét ahhoz, hogy ismét jelentésre és jelentőségre tegyen szert. Az egyoldalú, kevés szempontú, és lélekben sivár tudományosság; élet-kivonat. A lelki elsivárosodás biztos alapja. Az egész ember pedig hogyan is lehetne lelkileg fejletlen és intelelktuálisan is csak részben fejlett élőlény??

És- a tekintélyek adják a pénzt a kutatásokra, még akkor is, ha ezzel manipulálják magát a kutatási eredményeket is. Hogyan is lehetne valami objektív, vagy független, ha bárminő függő helyzetből születik?? És honnan születik a gondolkodás? Az evolucionizmus szerint a beszédünk és a gondolkodásra való képességünk a legmagasabb törzsfejlődési "eredmény". Mintha az evolúció törekedne valamire, s eredményeket akarna felmutatni. Pedig a gondolkodás nem eredmény, inkább, ún. tendencia. A túlfejlődött kérgi állomány (cortex cerebri, agykéreg) majd a felfúvódó homloklebeny (lobus frontalis) új funkciókat fejlesztett magának, elnyomva számos, korábbi funkciót. A gondolkodás, a beszéd és a szociális viselkedés szó szerint is, agyi, szövettani, valamint funkcionális teret követelt magának.

A gondolkodás nem az egyetlen megismerési út, sőt, nincs kizárólagos területe, sőt, nem is mindig ez az üdvös. A gondolkodás jelentésekkel operál, de jelentőségeket is generál. A jelentőség pedig eleve megköveteli az adott gondolati rendszer kiinduló, vagy középpontját. Ez pedig az én, az elme, a személyiség. A világot nem tudjuk objektíven szemlélni, csak az ember szemszögéből.

Ha túljutunk a metaforikus (képi-művészi) beszéd értelmezési nehézségein, megértjük: miért testvérünk mindenki, ezért felebarátként szeresd (Jézus), miért él minden (Lao -Ce, és az animizmus), miért, hogy: Minden Egy (gnoszticizmus, Zen, holisztikus gondokodás), miért illúzió minden (Buddha), miért nem lehet az én, és az én összes referenciapontja (hit, vélekedés, kulturális és társadalmi örökség, pszicholgiai programok az énben) az állandó kiindulópont a gondolkodásban. És a gondolkodás által megszerzett tudásban, ill. a levésben magában. Objektívek nem tudunk lenni, mert a világban-benne-lét-ből (Heideger) nem tudunk kilépni. Eddig ez egyáltalán nem sikerült- És a világ: kölcsönhatás.

A descartes-i paradigma pedig impozáns, de téves, a gondolkodás nem involválja a létet. Nem azért vagyok, mert gondolkodom, nem csupán a gondolkodásból következik az én személyes létem. Hiszen: ki is az, aki gondolkodik? A szél fúj, a fújás és a szél elválaszthatatlan, az eső és a vízcseppek hullása nem elválasztható (inseparabiliter). Nincs tánc, a táncoló és a tánc csak együtt létezik. A lét és egyfajta tudat, gondolkodás sem választható el. Még a giliszta is "tudja", mit kell ennie. Lét és tudás, információ nem elválaszthatóak, és hogy ki az, aki gondolkodik? Meditációban megjön a válasz, egyáltalán nem gondolkodik semmilyen 'én'. A gondolatok közötti szünet, a közbülső kis csendek, az Üresség adja minden lét alapját. Az én, az emberek látszólagos külön-állósága pedig egy társadalmi-pedagógiai-lélektani felépítmény.

A gondolkodás ugyanakkor mindig "piszkos", mégpedig csupa láthatatlan szennyezőanyag csorbítja a gondolkodás látásának élességét, láthatalan motiváció [az elfogultságok lehetőségei], így elfogultság, láthatatlan, belső kis paraziták, nem tudott, titkos és másoktól készen kapott vélekedések és belső pszichológiai programok, amik megint csak mások (de már tudattalanná vált) gondolatai, elméletei, elvárásai, viselkedésmintái, tehát csupa múlt, hit és vélekedés. De ilyen láthatatlan szennyeződés (ami a látást zavarja) a nem bizonyított, ám elfogadott tudományos, vagy szubjektív előfeltételezések is, ám a legveszélyesebbek az előítéletek.

A hasznosság is veszélyes. A hasznosság olyan kényszer, nyomás, ami eltorzítja a gondolkodást. A kanti instrumentalizmus elve lényegi; ha valami és valaki hasznos számunkra, ott a kísértés, hogy csupán eszközül (instrumentum) használjuk, megfosztva az illetőt a teljes, eredeti egzisztenciájától. A hasznossági gondolkodás nem tudat, nem tudás, nem is szellemi művelet. Ráadásul a gondolkodás nem csupán megismerés. A gondolkodás egyfajta emberi működésmód. A gondolkodás nem pozitívum, sokszor egyszerűen csak egy tünet. Tudunk-e nem gondolkodni akár csak egyetlen percig is, sőt, csak 10 másodpercig? Elménk teli van zajjal. Ezek pedig a gondolatok.

A Nyugat kultúrája erősen extroverzív kultúra, a valóság megismerését10 akarta, de emellett a valóság átalakítását is akartja. Ehhez pedig extenzív tudás kell, a kompetencia késztetéseket (ki)szolgáló, hatalmi szükségleteket szolgáló tudás. A "külvilági érdekeltség" külső tudást igényel. A praktikus és az 'én'-t szolgáló tudás csupa szaktudás, és a hasznos kapcsolatok tudása. Az ilyen embert és az ilyen világot gyermetegség jellemzi, a kis én nem tudja látni magát egy tágabb kontextusban.

Carl Gustav Jung ír arról (in: Undiscovered Self, 1958), hogy milyen fontos látni az énünk árnyékát, azaz a nem tudott részleteket és a nem transzparens mozgatókat. Az érett ember, úgy a harmincas-negyvenes éveire már tapasztalt és higgadt ahhoz, hogy egy magasabb távlatból nézze önmagát. Sőt, hogy beillessze mozaik-magát egy tágabb, pszicho-szociális-társadalmi-természeti és spirituális (tehát az én -nél nagyobb) perspektívába (interakciók, társak, megértés, elfogadás). Ebben a perspektívában megjelenik a másokkal, a világ folyásával való összekötöttség, kapcsolat, a relatív függetlenség. Tehát, hogy nem különállóak vagyunk (Progoff: The Well and the Cathedral, 1977), a különállóság illúzió (lásd Buddhizmus, Heidegger: Mitsein és Sartre: être avec elvét, a lét = együtt-lét, a világ: kölcsön-hatások együtt-léte). A fizikában a Compton-szórás, az EPR-paradoxon és az alagúteffektus kutatása segített felismerni a külön-állóság relativisztikus voltát. Igaz, ezt a Kelet bölcsessége úgy 4-8000 évvel ezelőtt már tanította (paratantra), bár nem tudott a kvantumfizikáról, de a dolgok/jelenségek kölcsönös függőségét, és a dolgok nem önállóságát és feltételekhez kötöttségét (Avatamszaka -szútra) tanította. Kicsit lassúak vagyunk itt Nyugaton, nemde?

Nos, ha nincs igazi különállóság, hogyan is lehetne az a hőn áhított objektivitás, mivel szemben is vagyok objektív, mert ha minden sejtemben benne van a lüktetően élő Univerzum, ha mindig bennem van a világ, ha mindig a világban vagyok, nem lehetek világmenetes. Nem lehetek mentes attól, amit megvizsgálok. - Objektív?? A vizsgálat befolyásolja, mondjuk ki, teremti is a vizsgálat tárgyát.

A vélekedések, szokások és felszínes érdekek világában a "külső tudás" (the external knowledge, to know things and detailes) rendkívül hasznos, sőt, jutalmazott. (External reward loco control). Ám a jutalom manipulálás. Az introsepktív, befelé tekintő vakság azért fokozódik, mert valaha Nyugat eleve kifelé indult, soha nem érdekelte a lélek maga. Még a pszichológia is hajlamos a sikeres, manipulatív és kontra-manipulatív viselkedés és vislekedési hatékonyság tanulmányozásásra sőt, egyben tréningezésére. A lélek eltűnik. Vagy gépies modellekben tengeti tovább redukált létét-

Hamvas Bélával szólva, minél inkább kifelé tekint a szem, annál inkább nő a belső sötétség, hogy a külső dolgokat látni lehessen. Mi, itt Nyugaton nem csak kifelé figyelünk és kifelé élünk, hanem maga a kifordulás a megkívánt és jutalmazott magatartás. Merthogy a kifordult emberek irányíthatóak. A külvilágra irányuló kérdések alaptalanok, mert ma már a világ külsőre és belsőre való osztása a kvantumfizika megjelenése óta, az Egyesített Elméletek vizsgálódása óta tarthatatlan. Igaz, kb. nyolcezer éves egyiptomi iratok és más vallási hagyományok is mondták már ezt, de mi a tudománynak jobban hiszünk. A nagy fokozatosan megy át a kicsibe (lásd szuperhúr-elmélet11) és a kicsibe való átmenet egy nagyon hosszú utazás után újra a makrokozmikus lépték felé veszi útját.

Maga az agy nem tud (vagy nem akar?) különbséget tenni valóság és elképzelés között, hiszen a PET s MRI kutatások12 bebizonyították, a külvilágban megfigyelt, és a behunyt szemmel csupán elképzelt események is: ugyanabban az agyi régiókban keltenek aktivitást!

A "külvilág" és a "dolgok" tanulmányozása oda vezet, hogy visszakapjuk a filozófia elveszett kérédéseit; mi a tudás?, mi az ember?, mi a világ? Ez, ugye kellemetlen is, hasznos is. Azért kellemetlen, mert akkor nem küszöböltük ki, és vagy nem jól, vagy egyáltalán nem válaszoltuk meg a korábbi, és alapkérdéseknek bizonyult problémákat. Hasznos, mert beláthatunk korábbi tévedéseket - amihez persze énerő13 kell. Elviselni, hogy tévedtem, s feláldozni a büszkeséget, hiúságot, sőt: netán a szakmai presztizst is. Tehát az ősi, osztatlan filozófia ősi kérdései megválaszolatlanok. Az ősi, a léttel kapcsolatos alapkérdéseket régen a bölcs emberek tudták, ilyen bölcsek tanácsa minden szakrális uralkodó rendelkezésére állt. A bölcsesség összetett: egyfajta tudás mellé egyfajta élettapasztalat is járult. Az ősi filozófiát joggal nevezték bölcsességnek. De ma, ez a szó, hogy: bölcsesség már nem jelent semmit. A számok, a mérések, az uralomvágyat szolgáló technológia ma már túlontúl konkrét, a gondolkodásunk is konkrét és paradigmaszerű. A butuló ifjúság nem tűri már a metaforát, a képi gondolkodást. Sőt, maga a gonodolkodás sem érték, mert annyi: készen kapott tény és adat van, hogy nem tudunk, vagy minek is gondolkodni?- A túl sok médiahasználat, a rendre rosszul működő óvodák és szülők eleve lehetetlenné teszik a fantázia kialakulását, a TV-ből készen kapott képek, a DVD-ről készen kapott történetek és figurák nem igénylik a belső képek és újra alkototó elképzelések megvalósulását. Kifordultunk, s hagytuk magunkat kifordítani.

A tudás, az elvárt és túljutalmazott tudás veszélye az ego (kompetenciák és jelentőségek) túlértékelése. Bár a külső világban a külső dolgok tudása híd, embereket és résztudásokat köt össze (ha összeköt). Ugyanakkor a tudás gát, mert a belső világ megismeréséhez a tudás egyszerűen nem kell. A mai kor szakembereket akar, ami már szélsőséges gyakorlat, nyíltan tagadja és utasítja el az egészet, mert szak-emberekere, részlet-tudásokra, és kis kompetenciákra van szüksége a hatalomnak.

Még a tudomány világa is gyanúsnak ítél mindent, ami inter- vagy transzdiszciplináris. Önálló (-ra szakított) területekben gondolkodik, azaz territoriálisan agresszív. Elvben önálló tudományterület nem is lehetne, hisz' kontextus nélkül semmi sem él, semmi nem lehet érvényes. Az analízis (szeletekre vágás), az absztrakció, a dedukció14, életidegenné tesz mindent.

Izolált szigetek a világban nincsennek, csak folyamatos átmenetek vannak. Mivel a világ: kölcsönhatás. A tudományos területvédés oka a szublimált territoriális viselkedés, a kompetencia-éhség, elismerési vágy, és a társadalmi-szülői program: feltétlenül produktívnak, eredményesnek lenni. Ugyanakkor idegenkedés a másiktól és más, idegen, nem integrált tárgyaktól, a saját terület föltétlenül védendő, és autokratikus kezelésben részesül.

A mai ember tudásfajtái legtöbbször másoktól kapott tudás. Hagyomány is, vélekedés is, tekintély is. Az igazi ismeret, az a saját taptasztalás, ezért lennének üdvösek a kreativitást használó és fejlesztő iskolák. De erre sincs pénz, vagy van pénz, de (a hatalmasok) nem adnak rá, tehát e kor sem akarja a kreativitást és a saját taptasztalatot (szándékosan nem írtam tudást).

Hisz a tudomány nem értékteremtő, az emberi természet pedig az volna, mert a hübrisz15 folytán mérték nélkülivé vált ember értékeket, a hogyan lét kapaszkodóit áhítja.16 Hölderlin áttlátta a lényeget: költőien (poiészísz, keletkezés, alakítás, költés) lakozik az ember. Az esztétika, az értékképzés és az ember ontológiája elválaszthatatlan. A művészet filozofikus, a metafora és a szimbólum az, ami összeköti anyagi világunkat és azt a metafizikai valóságot, (Üresség) amiből maga az anyagi Univerzum is származik.

Pszichológiai oldalról ma már rég nem ismeretlen az a fajta (freudi rendszerben gondolkodva) anális fixáció, ami bizonyos emberek kényszeres cselekedetei, rendszerezései, gyűjtés és a rend, egy helyzet merev fenntartása, akár adatok, információk és gondolatok gyűjtésében manifesztálódik. Az ilyen ember megtapad (perszeveráció) materiális, vagy felszínes-rendszerezői szinten, ebben viszont kompetens is egyben. Sokszor a legkiválóbb gondolkodók kényszeresek, bár lehetnek kiemelkedőek, ám maga a kényszeres merevség, döntő többségben épp, hogy a kreativitás ellen hat. Persze, megvannak a jó oldalai, a maga munkaterületén, mint szervezés, mérés-gyűjtés és rendszerezés.

Nagyobb általánosságban, a nem konkrét, nem egy problémán való gondolkodás, az elme állandó zaja(!) tehát a belső monológ mindegyikünk sajátja. A túlgondolkodás azonban már lehet elhárító mechanizmus eredménye is. Tudniillik a túlgondolkodás mögött a gyerekkori szorongás munkál. Vagy épp a skizofrénia ún. pozitív tünetei, (mely tüneteket minden, az agyi dopamin szint növekedését okozó drog beszedése is imitálja).

Ahogy a neurotikus kicsi felnő - jobb esetben - úgy váltogatja az elhárító mechanizmuskat is (Anna Freud17). Ennek eredményeképp megjelenik a projekció, majd a racionalizáció, mint elhárítási forma. Ha az illető tehetséges, vagy jó nevelést és képzést kap, az intellektualizáció jelenik meg, de már valós, szakmai, tudásbeli értékekkel gazdagodva. Vagy fennmarad egy gyermeki vágy egy jó, tökéletes tárgy után. Ami leplezheti magát egy tudományos szaktárgy képével. Egy másik lelki stratégia, a neurotikus menekülés a jó tárgyhoz pszichés mechanizmusa ritkán engedi meg, hogy a jó tárgyat kritika, "támadás" érjen. Így nincs remény objektivitásra. De ettől még az egyéni választípus, gondolkodási stílus (enneagram, karakter, szociálpszichólógia, archetipikus [karmikus?] helyzetek és a rájuk adott reakciók) megmarad. Megmarad ősi okában és (elhárítási) típusában is, a külvilágtól való félelem (1. korai anya szeparáció, vagy 2. túlféltésként, a korai individualizációs szakaszok letörése, 3. függés, a 4. a deprivált csecsemő az anyát, mint ún. ideális tárgyat újraalkotja - Melanie Klein: a csecsemő mániás elhárítása18) eredményeképpen biztonságos életteret, afféle ideológiai-kulturális, szakmai territóriumot, vagy afféle 'jó és biztonságot tárgyat' hozva létre. Persze szociális (család, vállalkozás, szerkesztőbizottságok és tudósi közösségek, vagy akadémiák-) territóriumot is lehet létrehozni. Azonban az erős, akár öncélú gondolkodási késztetésben kíváncsiság, sőt, hatalomágy, de legalábbis egyfajta kompetencia-szükséglet, esetleg kompetencia-éhség, sőt, vágyálmok, és más dolgoktól való elfordulás, gondolatnak tűnő, álcázott érzelmek bizony, mind benne lehetnek. Még a tudományos gondolatok is lehetnek érzelmileg fertőzöttek, vagy a rejtett vágygondolkodásnak kitett folyamatok.

W. Bion19 maga úgy gondolja, hogy a gondolatok önállóan vannak, s "arra várnak, hogy valaki elgondolja őket". Ez első látásra platonizmus (független ideavilág), de igaziból mégiscsak pszichológia, s az ún. fogalomelőttest írja le, a prae-conception-t. Még nincs is igazi gondolat, csak egység, alaktalanság, de elválasztatlanság is.

A fogalom-előttest gyakran kötjük a gyermek szavak előtti korszakához, az ún. preverbális korhoz, amikor a gyermeknek még nem áll rendelkezesésére a nyelv, a nyelvnek, a heideggeri értelemben vett kézhezállósága (Zuhandensein).

Azonban ennél többről van szó; mint zeneterapeuta magam is tudom, mennyire nyelvbe zárt létezők vagyunk (Wittgeinstein), s mennyire jó, hogy mozgással, vagy ami ugyanaz: tánccal és dallammal is kifejezhetjük magunkat. A preverbalitás a gyermekkor, az ultraverbalitás a megvilágosodás, ahol a nem lehet "a dolgok tudása", mert az elválasztottságot is feltételez, vagy rejtett, és az ismerést meghamisító mozzanatokat, azaz: a gondolkodás árnyékszemélyiségét.

A (gyermeki) személyiségfejlődés egyik fontos szakasza a mágikus gondolkodás, ebben a szavak a valósággal egyenrangúak. A megnevezéssel létrehívok valamit, akár a költészetben. Nos, számos egyetemi docenst láttam már, aki azt hitte, minden kimondott szó egyben valóság is, ám a szavak mögött nem volt semmi, vagy nem az a tartalom, amit a szerző szándékolt leírni. Tehát még ma is él a puszta verbalizmus (nominalizmus).

 

A bölcseletben pont az összegzés-összkép (szün + eidósz, szün-eidézísz, gör.: συνειδεσίς) dominál, és persze itt sokkal, de sokkal fontosabb, mit dobunk ki, mint amit megtartunk!

Nagyon fontos a transzparencia, az áttetszőség. Fontos átlátnom, mit, és miért gondolok, miért ezt érzem, ugyanerre az eseményre adhatnék más választ is, miért ilyenek a barátaim, miért üldöznek a régi helyzetek, vagy épp miért nem történik velem semmi- Szóval, az ilyen kérdésekre adott válasz, vagy a rajta való töprengés is segíti az éleslátást.

A transzparencia (a rejtettről, a mögöttes motívumokról, érdekekről való tudás) köti össze a tudás józanságát a belső dolgok és maga az élet tudásával, ami már inkább egy összegzőbb tudat, mint megkülönböztető tudás. Tudás viszont nincs mozgás nélkül. A külvilág megítélésekor a 'külső tudás' aktivitásakor, kifelé történő mozgás van. Mindennek csupán a felszínét érintjük (az összefüggések és a jelentőség értékrendje és ismerete helyett). A befelé vezető tudás esetén a mozgás egyre beljebb halad, az emberben ilyenkor rengeteg gondolat, de már nem a gondolkodás folyama ötlik fel. Egyre inkább meditatív lesz, amikor is megjelenik egy másik tudat; a figyelő, aki egyre inkább ítélkezés nélkül tudja figyelni a saját gondolatainkat. Jó, de ekkor ki gondolkodik?

Bizony, ha Descartes meditált volna, a cogito ergo sum tételt nem írta volna meg. Mert a gondolkodásnak mi csak a tüneti részét ismerjük. (Aki gondokodik, az csak egy tünet?? A gondolás maga, tünet? Hát ez az a biztos alap, amire a cogitálás utal?)

Egy szinttel magasabban átláni, mennyire esetlegesek a gondolkodás elemei, ahogy a gondolatok egymást követik, nem feltétlenül logikusak. A latin comprehentio20, azaz: cum (= val, vel + accusativus21) prehend[re] = vesz, fog, értsd: dolgokat együvé fogni, össze-tartni, sokat elárul a mi nyugati tudásmodellünkről. Össze - fog, össze - tart, össze -gyüjt, együvé fogni az összest, tehát megragadni/ felfogni, de elmével megragadni. Az ilyen tudás típus a Buddhizmus vidnyánavádin irányzatában álajavidnyája tudásnak, vagy ún. tartály tudás, vagy tároló tudásnak hívják.

Ez még nagyon-nagyon messze van a nem megkülönböztető, tiszta, önmagában nyugvó amala-vidnyájától, mint végső, mozdulatlan, örök Tudat-tól. Tudásunk circa nyolc ezer éve tartálytudás. És megöljük azokat, akiknek tudása nem ilyen!! Jaj az intuíciónak és jaj a kreativitásnak... A gondolkodás így már nem felfogás, hanem az ismeretek végtelen erdejébe való bele-veszés. A logika pedig időnkjént önkényes fordulatot vesz. Még egy szinttel feljebb, inkább: a külső (objektív, dologi, kauzális) dimenzióhoz közelebb: értelmesnek, netán megkérdőjelezhetetlennek tűnnek. Egy négy-öt órát magágyban töltő emberben vég nélküliek a gondolatáramok, ám bejöhet az a pillanat, amikor az ember (vagy valaki más, bennünk?) látja, miket is gondol. Majd még mélyebben: átlátja, miért is gondolja ezt, vagy azt (kedvezőbb színben akarok feltűnni önmagam előtt, még mindig haragszom arra a személyre, még nem léptem túl azon a dolgon-)?

És akkor (1) ki látja a gondolatokat? És (2) honnan jönnek a gondolatok? Esetleg, mik a gondolatok? Eddig az történt, hogy vagy leseperték ezeket a kérdéseket, vagy a filozófus átutalta ezeket a vallás, vagy a pszichológia hatásterébe. A gondolatok pedig zeneiek, épp ez a fajta zeneiség, értsd mintába szerveződés, szervezettség (ritmus!) és a zenei motivumok evolúciója segítette magát a nyelv kialakulását. Egy-egy gondolat, egy-egy minta. A pszichopatológia tudja, egy-egy skizofrén, elkerülő személy, vagy neurotikus és személyiségzavar működés mögött megrekedés, fixáció (megrekedés, elakadás) van. Ami, akár egy életen át ismételt minta. A feljődés záloga azonban a mozgékonyság, így a minták váltogatása, majd egy magasabb szinten: a minták tudatos választása, vagy kizárása. A fenti bekezdés azonban már az ersően szubjektív valóság világa. Ezzel nem lehet azt mondani, hogy leértékelhetőnek lehetne tartani a 'belső valóságot'. De itt már a külső mozgás, a megkülönböztetések, a részletek tudása nem működik. Sőt. Akadály.

Introspectio-nak, azaz befelé tekintésnek nevezi a pszichológia az önmegfigyelést. A meditáció kifejezés mellett az introspekciót megtaláljuk a vallási irodalomban is. Aki ismeri magát, bölcs - tartja a mondás. Ahhoz, hogy ismerjük magunkat, ahhoz transzparencia (parere = megmutatkozik, megjelenik) szükséges, ez viszont csak igazi és őszinte önismerettel valósulhat meg. Persze nem kell mindent elmondani másoknak. Az önismerethez vezető út más dolgokkal kapcsolatos felsimerésekkel valósul meg, tehát ezek összefüggnek. És nem a külső tudás eredményei.

A szavak és fogalmak egy másodlagos valóságot teremtenek. Kategóriák, ám ezek szűkek. Már a verbális-fogalmi kategóriák ezrei sem elegendőek ahhoz, hogy a világ, a bölcsesség, mint a világ megélése, azokban elférjen. Az üresség (buddhizmus), előítélet- mentesség és a gondolkodás, a kognitív működés mérséklése segíti a világmegélést, a nagy összefüggések meglátását, ami a bölcsesség forrása.

 

Tudniillik; a lét nem szorítható az emberi fogalmak korlátai közé.

A belső utat le is értékelte, sokszor tiltotta is a Nyugat kultúrája. Mindig vallási, vagy világi vezetők köré gyültek az emberek, mindig követőeket akartak, vagy csak elég volt példaképeket, hősöket és nemzeti hősöket kreálni? Ma már nem Heraklészben hiszünk, az erejét csodálva, ma már túl vagyunk Supermanen, túl vagyunk már Batmanen is, X-man a divat. Mindig a követés, a hatalom, az erőszak az egyen-gondolkodásban, vagy rejetett erőszak, mint pl. a pszichitária, a pedagógia bizonyos vonásai, a politika és tudományos vélekedés. De amig követsz valakit, addig magad nem ismerheted meg. Aki másokat követ, nem ismerheti meg önmagát, mert ehhez senkit, (hacsak a kutató-kereső attitűdjét nem) magát kell követnie.

 

De ki akar önmagát követő (autokefália, autonómia) embereket, egy folyamatos és erős manipulációra (külső létben fogva tartó) épülő hatalmi struktúrában? Egy létfelejtő civilizációban (amire már nem mondhatjuk, hogy kultúra)? Ma is megölik a Krisztusokat, vagy csak egzisztenciálisan, vagy csak rossz hírüket keltve, vagy bolondnak mondva őket...

A nyugati kultúra alkalmatlan a tartós és a Földdel együttműködő civilizációra. Akkor mi a helyzet a nyugati kultúra alapjával, a kifelé éléssel, kifelé figyeléssel? Ez csak válságokhoz juttatta, és a válságok (de még egyszerű problémák, mint pl. a közlekedés) megoldása újabb válságokhoz és problémákhoz vezetett (erdőirtások, állatok kipusztulása, talajerózió, környezetszennyezés).

Eljutottunk oda, hogy minden áru, azaz élettelen, kicserélhető, még maga az ember is az. Futballcsapatokat adunk és veszünk, sőt. A fejvadászoknál darabszámra, százával, életkorra és nemre tekinettel is rendelhetünk konyhalányokat, szállodai portásokat, de még fogorvosokat is.

Sokan kerültek a pénz bűvöletébe, s nem szabadok és függetlenek többé, sokaknak pedig egy szelet kenyérre sem jut, mert már nincs felelősség egymás iránt.

Foglaljuk össze: a külső tudás és ismeret-felhalmozás tehát önnönmagában nem erény, csak akkor, ha külső világban akarsz valamit elérni. A belső elmélyedésben a tudásraktár és kategóriahalmaz akadály, mert a belső világ az egységé, itt nincs is mit megkülönböztetni, a belső, mélyebb valóság egysége pedig tudat. A tudat és a dolgok tudása nem ugyanaz.

A görög: szün + eidézisz (συνειδεσίς) annyit tesz, képek/ térképek/elvek /modellek együttese. És, összkép is. A latin scientia már kevesebbet jelent, együttes tudást, mint, tudástárat. Tudniillik, rész-dolgok együttes tudomását, sőt; jártasságot is (scire = tudni). A con + scientia jelent orientációt, viszonyítást, és a dolgok felfogását, magát a (hétköznapi) tudatot is, de így is, sokkal inkább tudásról, ismeretrendszerről van szó, mintsem magáról a tudatról. A tudat és a Kozmikus Tudat számára az 'egyes dolgok tudása' fölösleges. Az ismeret a külvilág része, ott használják.

Maga az ismeretek halmaza akadályozza meg a tudást. Egy tudás felismerése gyakran a régi ismeretetek megkérdőjelezésével jár, nem is lehetne másképp, az új ismeret új viszonylatokat, paradigmát teremt, lásd Kopernikuszt. És egy tendenciát képvisel, mert két alaptendencia van, egy megfigyelő és egy megfigyelt tendencia (vö.: Compton-szórás, EPR-paradoxon, a Schrödinger macskájaként ismert [eldönthetetlenségi] paradoxon). A nyugati kultúra nem számol azzal, hogy ez a két tendencia egy, de legalábbis egybeeshet (a jin és jang a polaritás nélküli energiából polarizálódik). A tudást ma (is) erénynek hazudják, pedig régóta már csak a szavak szintjén becsülik, a mai kapitalizmusban az egyetemi diploma[22 csupán túlkvalifikáltságot, így drága munkaerőt jelent, sok munkahely nem tart a diplomára igényt, neki nem művelt emberre, csupán munkavégzőre, vagy munkavégzőre és szaktudására van szükség.

A tudós tudás pszichoanalitikájához a folytonos bizonyítási kényszer és az intellektusra áttolt gyakorlati aktivitás van, ami a gyakorlatban nem tud realizálódni. Ráadásul az evilági tudás nyelvhez kötött, mi több, beszédhez kötött. A tudat márpedig nem beszél. Már önmagában, számtalan belső élményünk nem verbalizálható. Ami azt jelenti, a nyelv erősen korlátos közeg.

Ami azt jelenti, az ember nyelvbe zárt (fogalmak börtönéban élő) létező - Wittgenstein (is). Amit az ember keres, az nem szaktudások garmada, az sokkal inkább a bölcsesség. Mert bölcsesség és tudás egyáltalán nem ugyanaz. A bölcsesség még a szavakon túli világról is tud, abba bepillant.

És van még itt valami kellemetlen: a világegyetem maga nem verbálisan megragadható. Azaz a világ szerkezete bár megengedi az absztrakciót is a fogalmiságot is, az ember számára sajnálatosan azonban nem tetszőlegesen érzéki, a világ élményei nem tetszőlegesen transzformálhatóak kimondhatóvá. Az ember persze tud erről, amikor belső, viszcerális jelenségek, persze nem szükségképpen fájdalomérzetek tudatosulnak benne. Az élmény az, ami átfogó, az élmény az, ami túlmutat a hétköznapian emberi világon, a meditáció az, ami által belefér az embernél nagyobb világ is.

A bölcsesség nem [puszta információ, a bölcsesség a lét hozzáértő szemlélése. A bölcsesség soha nem lehet szakbölcsesség, a bölcsesség a léttel általában függ össze. Mivel magával a léttel jobban összefügg, mélyebben érti és fogadja el azt, ami - aki Van. Így talán az is érthető, hogy a bölcsesség inkább átalakulás. Nem a külső létben való élet, karrier, gyűjtés és érvényesülés.

Olyan tapasztalatok ("optimal" experiences, anchoring in the present moment) magunkhoz engedése, ami a lét teljességével ajándékoz meg minket. Ilyen tapasztalatokról beszélt sok gondokodó, bölcs, a tudomány világában talán most Jungot említeném. Ő közvetíti azt a felismerést, hogy életünk közepe táján (midlife) egyre inkább kellenek a felismerések, és meg is vannak a felismerések (enlightements) lehetőségei.

A tudás nem bölcsesség, gyakran a perszóna "szerepkiegészítője" a tudás, mint pl. az orvosé a fonendoszkóp, vagy a fehér köpeny. A bölcsesség már nem a perszónához tartozik. A szerepszemélyiség tudása csakis külső tudás lehet. Nemcsak hasznos, hanem e tudás gyakran csupán pótlék. Érzelmi pótlék, hiányt betölteni akaró pótlék. A részlet-tudás vigasz, a valahai egészért. Nincs hova elérnünk, fejlődnünk. Az egészből jöttünk, oda is akrunk visszatalálni. A bölcsesség kapuján keresztül. A tudás az ego -t táplálja, az illúzók világáról szerezvén apró tudásokat, melyek mindegyike a jelenségvilághoz tartozik.

A tudás-halmozás származhat a gyűjtés, osztályozás, a ragaszkodás anális fixációból eredő kényszerességből is. A bölcsesség ott kezdődik, ahol a részletek tudását már félretették. Tudniillik, fontosabb, hogy mit dobunk ki, minthogy mit tartunk meg. A gyermeki nyitottság útjában áll az ítélkezés és a sok, halott információ.

Sokan szóltak már a gyermeki ártatlanságról, arról a tudatállapotról, mely leginkább a jelenben horgonyzott, ártatlan, nem minősít, nem címkéz. Az a létmód egységes és "ártatlan", nem elfogult jóban és rosszban, amelyen túl kellene jutni (vö.: Nietzsche: Túl jón és gonoszon, Sartre is érinti az Ego transzcendenciájában, hogy ne Buddhát és Jézust emlegessük).

A gyermekiség tulajdonképpen ego-mentességet (hamis identitásoktól való szabadság) jelentene, előítélet-mentességet (fogalom előttes, a nyelviség-fogalmiság zárkáitól szabadon), és folyvást megújuló nyitottságot.

Persze a közösség erősen kritizálja a gyermeklelkű felnőtteket, illetve mindenkit, aki nem olyan, mint a nagy átlag. Ám az átlagok világában nem találod meg önmagad forrását. A tudás létpótlék, a kontroll, a biztonság illúzióját adva kezünkbe. Nem tudunk órákra csendben, egyedül maradni önmagunkkal, felfedezve legbelső világunk. Mert korokon át tagadták, hogy létezik belvilág, az intus. Az introspektív vakságra nevelés iskoláink sajátja, ami a társadalmi gyakorlat tükre. Minden "kincs" odakint van, ezt sugallva, így adjuk tovább saját, lelki vakságunk a további nemzedékeknek.

A koncentráció a meditáció ellentéte, beszűkülés és erőfeszítés. A meditáció kitágulás, leginkább szemlélés, mintsem ismeret, vagy beavatkozás általi ismerethez jutás. Jung (193323) ír a perszónáról, ami egyszesmind a másoknak mutatott kép, szerep, tehát komponált-manipulált képek, viselkedési stratégiák, és túlélési viszonylatok konstrukicója, így semmi nem valódi. A perszóna az az álarc, amit az ógörög színjátszásban használtak a színészek. A hamis identifikáció okán emberek milliói azonosulnak (tévesen) szerepeikkel, vagy felszínes önismeret rajzolta énképükkel. Így nem lesznek keresők. Buddha már beszélt erről, de a mai pszichológia is tud a másoktól kapott, vagy hibás identifikációk veszélyeiről. A perszóna, a szerep, a zajos elme, a rohanó gondolatok bizony mind eltakarják a valódi én -t, az Atma -t.

A perszóna eleve a (társadalmi-szociális) szerepek összessége, a perszóna, mint az ego elve a külső létben való életre, és mások megtévesztésére, túlélésre és piszchológiai játszmák játszására jött létre. A jungi személyiségfejlődés modellje (a bölcseletekkel analóg módon) szakaszokra bontja az individualizációs folyamatot. Azt alkalmazkodásra, majd szeparációs önállóságra (az anyával való, ún. duál-únióból való kinövés), autonóm szakaszra osztja. Életünk során a határok meghúzása többször is megtörténik, valamint önnön képességeink feltérképezése, majd az egész élet, a jóval-rosszal, és a veszetségekkel-nyereségekkel való újra-integrálódás következik. Az individualizáció, szerencsétlen kifejezés, mert a személy magasabb érési folyamatában, integrációs erejében benne vannak mások is, benne van a szűkebb-tágabb világ is.

Az individualizáció (értsd, az érett személy a világba való re-integrációja) a jungi rendszer célja-eredménye, és pont az egész megértését, a személy egyensúlyát jelenti, amikor is megérti önnön én-jét és annak limitációit, és integrálja a világot. Miért az integráció?? A lét = kölcsönhatás, lenni: együtt-lenni.

Az integritás tehát életünk pszichológiai és filozófiai feladata is, a fejlődés egyik magasabb szakasza. Maslow (humanista pszichológia) ezt hívta transzcendentális szükségletnek. A csepp a tengerbe visszatalál.

A cseppségét már felsimert csepp okos, a tengerbe integrálódó csepp bölcs. Ideális esetben, mert korunk szellemi sötétében egyre kevesebb ember jut el idáig. Azt gondolva, élete azért van, hogy gazdag legyen, hogy csak túlélje a kapitalizmust, vagy épp a kommunizmust, hogy szerezzen, vagy hogy boldog legyen, bár a boldogság mibenlétéről semmit nem tudván. A boldogság, akár a szépség is, mindig valami egészlegessel, harmóniával és szümfóniával, azaz: integritással áll kapcsolatban.

Az egész földi létünk egymás és a bolygó totális kipusztításával jár együtt, holott tudjuk: a lét = együtt-lét, tehát nincs fa talaj, nedvesség, ásványok, hanygák és madárfészek és élevegő és napfény híján- Miféle racionális gondolkodás ereménye a rákkeltő formaldehid a gyermekeink(!) tusfürdőjében?, a mérgező ételfesték a pudingban?, az emésztésre káros állományjavító a kenyérben, a globális katasztrófákat okozó környezetkárosítás?? A következmények logikusak, de nem az emberi tevékenység maga!

A zen-buddhizmusból és a buddhizmus Avatamszaka szútrájából ismert holisztikus gondolkodás és a gondolkodást meghaladó ún. egész-élmény (csúcsélmény) a műalkotással kapcsolatos, vagy akár az istenélményhez hasonlatos katarzist adja, minden Egy, a világ egységes, innen pesrsze felelősségünk is adott. Hisz nincs abszolút el-különültség. A fa - szerintem - egy rendez-vous. Mely randevú alkalmával széndioxid találkozik vízzel, cukorral, napfénnyel, ásványokkal, rovarokkal, a mező füveivel- A fa egy emergens = egészlegessége révén kis egységekre nem levezethető, végenincs találkozás, együttműködés, egymásba ölelkező találkozások meg-megújuló ciklusa. Ez is ismert már, mint 'Kölcsönös lét' és a dolgok kölcsönös áthatása, egymásba tűnése és összekötöttsége.

A dolgok kölcsönösen függnek egymástól, minden interkontextuális, tehát az izoláció csak időleges és speciális lehet. Jaj azoknak, akik a saját tudományukban, a saját tudományos oldalágának egy saját kis külön területecskének a partikuláris problémájába merülnek, akár egy életen át- A lárva és a bogár (lényegileg) ugyanaz, az elektron tömege és impulzusa (energiája) ugyanannak a dolognak a két oldala. Mi már nem tudjuk a létet megkülönböztetés nélkül szemlélni (nirvikalpa-dnyája - a meditációban nincs külön tudat, ami a tudat tárgyát szemléli - ó, erről is, milyen régen van-volt tudomásunk!).

Az ember pont a csak részlet-tudásai miatt vak a Közös Élettér Törvényére (Law of Common Ground). A hatás-visszahatás (dolgok/ jelenségek összekötöttsége) karmikus törvényét pedig már most tanítja nekünk a katasztrófával figyelmeztető Természet, hogy legakább az Egyensúly Törvényét (Law of Balance) tanuljuk már meg, ha a felelősséget még mint faj, nem ismerjük.

Minden dolog csak relatíve bír önléttel, (résztudományok szilánkjai??) nincs végeleges alapja, hamar szertefoszlik; az alma csak állandósult kapcsolatok hierarchiája, szín, súly, alak, íz. Csakhogy az alma vélelmezése mindaddíg hipotézis, amig minden fontos, "almaságra utaló" elemét meg nem vizsgáltuk. A Nyugat emebre sokszor egész hipotézisrendszerek létrehozója de fogja is egyben. A racionalitás illúzió. S ha van is racionalitás, az rövid hatótávú, élni egy teljes életet vele nem lehet. Elménk és viselkedésünk gyakran proaktív (gyorsan közbevágó, megelőző), azaz idejében igyekszik válaszolni egy adott helyzetre, hogy hatékony lehessen (vadászat, vészhelyzet). Tehát gyors, és jó mintafelismerő. Ugyanakkor a mintafelismerés a csapdák lehetősége is, hisz abban tévedni is lehet, mert a minták felismerése nem tetszőleges pontosságú. Sőt, mintákat hazudni is lehet. Aki meg állandóan proaktív akar lenni, az már akkor is ugrik, ha csak sárga-fekete csíkokat lát, hisz a tigris mintázatát véli benne felismerni. A bölcs nem mintázatfelsimerő, mélyen és tisztán szemlél. Nem proaktív, nem akar semmit megelőzni, időben válaszolni, hanem úgy akar létezni, hogy nem szól bele semmibe.

A bölcsesség és az együttérzés (compassion -Avalokitésvara) tárja fel a hogyan lét titkait. Racionalitással vágják ki azokat az esőerdőket, melyek oxigént, esőt és termékeny talajt adnak. Persze, ez hazugság (racionalizáció); az egyéni vagy csoportérdek szemellenzője nem engedi látni, az ember hihetetlenül buta és kártékony lény a földön. Racionális döntéssé hazudják a piti kis egyéni érdekeket. Minden létező kölcsönös eredete is ősi tan (paratantra), így illúzió a csak egyéni lét, és bizony a legaktívabb és a lakhelyet leginkább átalakító lény nagy felelősséggel bír más létátezők iránt, meg persze leginkább ő viseli minden beavatkozás következményét is.

 

Compassion accepts others as they are.

One who thoroughly realizes, compassion no longer sees

Eny separation between self and others.

Compassion is the who lesome and spontaneous respons to all situations.

(Openness Mind -Tarthang Tulku)

Az együtt-érzés elfogad másokat olyannak, amilyen ő, épp, most.

Aki igazán fefogja ezt, látja; az együtt-érzésben -hisz' mindednki az Egyből jő-

nincs semminő külön-böző, az Én és a Másik között.

At együtt-érzés teljes és spontán válasz mindenik helyzetre.

(ford.Dunkel)

Világunk ismerettel és vélekedésekkel túlzsúfolt. Még a meglévő tudást sem mások és egymás hasznára fordítjuk, továbbra is egymás parazitái és versenytársai vagyunk, a gyógyszert pénzért adjuk, a kenyerünk nem egészséges, ha ugyan nem mérgez bennünket a konzerválóanyag, az állományjavító és ételfesték.

Amire szükségünk van, az a bölcsesség, és ennek folyományaként sok-sok kegyelem és együttérzés. Türelem, humor és játék.

 

Azért élünk (tapasztalatok), hogy megértsük (felismerések), miért élünk. Ha megértettük, ez boldoggá is tesz.

A bölcsesség és a befelé való út a ki-nem-szakadtság állapotába vezet vissza, szakítva a diabolikus, megkülönböztető, a részletekről való tudással. A kozmosz rendezett, értelmes, van alapja a tudományból megismert antropikus érveknek24.

Az emberi létező még ma sem, és sem magával, sem a közös léttérrel nem harmonikus létező. Önmaga menzúra-nélküliségnek fogja. Szánalmas fogoly, a külvilág, a múlt, a vélekedések és materiális érdekek foglya25. Talán, ma már nem is tud arról, hogy alternatívája is van. - Ily módon hogyan is törkedhetne bármire, ami a lét egészét ígéri?

 

(Navigating midlife, undersanding, what we are looking for-?

conversation with the students at the University of London)

London, 2009. április

Jegyzetek

1 A tudományfilozófus szerint a "normal tudomány render rejtvényt fejt", de a paradigmaváltások "forradalma" megváltoztatja a kutatási mintákat is, célokat is, alapelveket és rendszereket. Ráadásul a paradigmák váltása nem racionális (!) módon zajlik.

2 Kulturális gén -Richard Dawkins, The Selfish Gene, 1976, és Mitchen és mtsai, 1992, Pinker 1994, Mark Ridley 1996 etc.

3 dia-, δία-, az ógörögben: át, közte, el-, keresztül. A fájdalmas, a gonosz mindig az elválasztottságból és különböztetésből-különbözőségből származik. (Diabolus, diablo, diabolo, devil, devil, das Böse. Lásd az etimológiáit; distamtia, differere, difractio, diffundere, diffusere...  távolság, szét-visz, szét-tör, szét-ömlik, szét-szór)

4 Változó hely ∆x, és változó impulzus ∆p mérési határa egynelő a Planck állandóval (ħ = 6,6 10-34 Js [Joule-secundum]). Ez a (fizikai) megismerés korlátja, minél jobban ismerem a részecske helyzetét, annál pontatlanabb az impulzus (p=h∙v) ismerete.

5 Áramlás, a jelenben való lét, nem a jövőn, vagy a múlt dolgain való töprengés. Lásd: tao, vö.: Malsownál az ún. csúcsélmény. Low könyv: Mihály Csíkszentmihályi, The Psychology of Optimal Experience, Chicago, 1991 -Magyarul: 1997 Akadémiai kiadó, Bp.

6 Egy genetikai betegség neve, eredményeképpen pl. két fajta szemszín jeneik meg azonos személy esetén. A mozaicizmus (mozaikszerűség - innen-onnan jött hatások) itt azt jelenti, a tudás nem egészleges, sőt, erre nem is törekszik a mai tudomány.

7 Ab - tól-től, el, trahere = húzni, vonszolni (lat.). Absztrakció = elvonatkoztatás, kihúzás, az egyediből -akár önkényesen- általános, elvi alapkérdést csináló logikai mechanizmus.

8 Ratio = arány. Értsd, arányosság-helyesség, helyes mérték. Ide tartozik a szümmetria szavunk is. Metrón = mérték, szün = össze, együtt, együvé, összemérve, hasonlítva. Arányosságait (jelentőségeket) mérlegelve.

9 Neill: Az antiautoriter nevelés elmélete és gyakorlata -New York, Anna Freud: Az Én és az elhárító mechanizmusok. -A pedagógiai reformokban ezeknek nem volt igazi hatása.Nem is lehet, a hatalom alattvalókat, nem pedig autonóm embereket akar.

10 Ekképp: a valóság konszezuális meghatározását, miszerint miden valós, ami rajtam kívül van, aminek léte bizonyítható, s aminek léte mások számára is adott.

11 Nézz utána: Tükrözési szimmetria, Calabi - Yau alakzat, Planck méretek lés energiák, önmagába görbülő teljes dimenziók, Dixon-Lerche-Vafa-Warner sejtés, a húrelméletből következő két, különböző távolságfogalom, stb.

12 PET = Positron Emisson Tomograph, szövetet különböző vastagságában mutató orvosi képalkotó eljárás, MRI = Magnetic Resonance Imageing, mágneses rezonancián alapuló orvosi képalkotó eljárás.

13 A tudatalatti ösztönvilága, a vágytörekvések és a külvilági követelmények között egyensúlyt tartó pszichés erő -érett személyiség esetén ez megvan.

14 De-ducere = vissza vezetni. -Visszavezetés, de hová? Mindennek egyszerre több oka van, valaminek a léte szüsztázis, együttes fönnállás, mert a világ is: kölcsönhatás és együtt-levés.

15 gőg, az ember menzúra-hiánya, mérték és élethely hiánya és az ebből jövő természet és önpusztítás - az ógörög filozófiai hagyományban

16 A tudomány nem teremt értékeket; értéket csak az emberek teremtenek. A tudomány nem hoz nekünk erényeket, de az emberek erényeket fejlesztenek ki. A tudomány nem ad nekünk célokat, de az emberek tudásukat emberi céljaik bővítésére, nemesítésére és mind teljesebb megvalósítására használják fel. Edel, in: Etikai ítélet

17 1895 - 1982 Márta Freud és Sigmund Freud hatodik gyermeke. A pszichoanalízis folytatója, egyebek között az Én és az Elhárító mechanizmusok (1936) című munka szerzője. Elhárító mechanizmusok között említi a meg nem történté tevést, a tagadást, a jelentőség csökkentését, a racionalizációt, amikor megindokoljuk, miért csináltunk vagy nem csináltunk valamit. A racionalizációból nő ki az intellektalizáció, ami rejtett elhárító mechanizmus is lehet. A szellemi birtoklás és megmagyarázás mögött tudattalan érzelmi motívumok is lehetnek.

18 Angol pszichoanalitikus iskola. Melanie Klein szerint az anyai elhagyatás és kétségbeesés elhárítására jön létre az eszményítés, a csecsemő depresszív poziciójában az ideális (anya, gondozó) tárgy helyreállítása. -The Selected Melanie Klein. Edited by Juliet Mitchell -Hogarth Press, 1986- Ez a fejlődés motorja, s bizony köze lehet a művészi páláyhoz is, de az anyai függőség fixálása megteremti a lelki feltételekt a hatalomvágyra, kontrollra, függőségre és a kényszerességre is, ami a főleg a természettudományos eljárásokban, adathalmozások és szabálykövetésekben él tovább.

19 Wilfred Bion, in: The Clinical Thinking of Wilfred Bion -Routledge, 1996

20 és más latin nyelvek comprehendre, comprand, comprendre (spanyol olasz, francia, és az angolban: comprehension) eredete: az össze [con-,] + fogni  és a prand, prehendre = tarta, fogni, venni. (vö.: con + scientia).

21 Vigyázat! Az accusativus (tárgyeset) a nyelv csapdája, azt sugallja, az alany, a tudás alanya elválasztott a tudás tárgyától. E nyelvi hagyomány csapda, láthatatlanul, de máris befolyásolja a gondolkodásunk.

22 A tudás és a diploma sem esik egybe, még a tudás is árú, azaz nem független és nem is önmaga. Csak a valamit zsolgáó tudás hasznos. Ez azonban feltétlenül értékvesztést jelent.

23 Jung, Carl Gustav: Modern Man in Search of a Soul. -New York, Harcourt Brace Jovanovich

24 Antropikus elvek, az Univerzum azért ilyen, hogy létezhessen benne értelmes élet. Kozmikus állandók, pl. fénysebesség. Planck-állandó., a π értéke, a gravitáció, stb., ezek finoman hangoltak, értékük állandó 1.Erős Antropikus elv: Egy kozmikus rendező elv/ intelligencia/ tudat eleve így rendezte be a világot, a világban csak egy tudat van, de az a létezőkben is tükröződik, így többnek látszik - vö.: Védánta (hindu) és Jogácsára (buddhista) filozófia, újszövetségi hagyomány. 2. Kozmológiai evolúció, gyenge antropikus elv, több kozmoszból mi maradtunk, a kozmológiai állandók véletlen evolúciója, vagy visszacsatolt (megerősített tendenciák) a véletlenben.

25 Az ember emberfeletti emberré lett - De az emberfeletti hatalommal rendelkező ember nem emelkedett fel az emberfeletti értelem szintjére. Ezáltal nyilvánvalóvá vált, amit eddig nem szívesen vallottunk be: Az ember, amilyen mértékben növekszik a hatalma, éppoly mértékben egyre nyomorúságosabb ember is lesz - Aminek pedig tudatára kellene, s már régen kellett volna ébrednünk, az az, hogy emberfeletti emberként embertelenekké lettünk.Előre látom azt az időt, amikor az emberi szellem szabadságának hívei kénytelenek lesznek fellázadni a tudomány zsarnoksága ellen.  Russell: Házasság és erkölcs

impresszum
korábbi számok
partnerek
elérhetőségek
hang be/ki
impresszumkorábbi számokpartnerekelérhetőségekhang ki/be