Nádor Judit
Szellemi Központ
Alapvetés
A Szellemi Központok "átjárók" a valóság látható és láthatatlan kiterjedései között. Bár elvileg bárhol létrehozhatók, bizonyos helyeken jobb hatásfokkal működtethetők (például olyan természetes erőhelyek közelében, ahol korábban már megnyitottak ilyen "csatornát": ezek a helyek viszonylag könnyen re-aktiválhatók). Kétségtelen, hogy az áthatolást támogató paraméterek koherenciájának megteremtését egyetlen, kivételes tudatminőségű ember is elvégezheti, de e rendkívüli esetekkel (pl. "Buddha-minőség") most nem foglalkozhatok.
Szellemi Központ alapítására (MAG-vetésre) a téridő olyan szinguláris pontjai alkalmasak, amelyek vonzatában nem csupán létrehozható, de folyamatosan fenn is tartható a két "világ" kapcsolata, ami általában a tudat magasabb szintre emelésének feltétele (ez egyébként minden Szellemi Központ elsődleges célja).
A Spirituális Központ lényegéből adódóan archetípusos idea, de fogalmazhatunk úgy is, hogy minden idea archetípusos alakzata (erre utal Guénon, amikor "ég és föld között lebegő" képződményként írja le, ami indokolja az általa használt "primordiális" jelzőt), minek következtében az Abszolútum (Szellem) közvetlen emanációja: a Szellem (szellemi) utasításait tartalmazza a világ működtetéséhez. Ebben az "állapotában" a Primordiális Szellemi Központ mindenkiben jelen van, de realizálására csak annak van esélye, aki nem csupán saját tudatszintjének emelésén dolgozik tudatosan, hanem ezt a (szellemi) tevékenységet a kollektív tudat művelésére is igyekszik kiterjeszteni.
Meglátásom szerint azok az anyagban megvalósított/megvalósítandó objektumok nevezhetők Elsődleges Szellemi Központoknak, amelyeknek formája tükrözi ezt a primordiális archetípusos mintát, illetve sikeresen ötvözi azt egy bizonyos hely és kultúra egységet képező tudatmezejével. Minden ilyen jellegű materializációnak a befogadó természetes (a hely minősége), illetve mesterséges (a rajta folyó kultúraművelés jellege, hagyománytartalma) jegyeit egyaránt magas szintű harmóniában kell egyesítenie ahhoz, hogy megfelelő intenzitással sugározhassa szét annak a paradigmának az érvényes világképét, amelyet képvisel. Ebből következik, hogy amikor "ideje" lejár, inaktívvá válik (e folyamat záróaktusaként magyarázható - többek között - a maya ceremoniális központok elhagyása). De nem feltétlenül és nem kizárólag monumentális épületegyüttesekre kell gondolnunk: ismerünk olyan "kapukat" is, amelyek - legalábbis látvány-szinten - jóval szerényebb formában jelennek meg (ilyenek például a mediterrán vidék tájtemplomai, "szent ligetei").
Mivel minden paradigmának sajátos esztétikája (is) van, az Elsődleges Szellemi Központok forma- és stílusjegyei további "átjárók" kialakításához és/vagy aktiválásához szolgálnak mintául, amelyeket Másodlagos Szellemi Központoknak nevezzük. Hiba lenne ezeket egyszerűen "másolatoknak" tekinteni, mert a formai megoldások átvétele egy paradigmán belül megengedett, sőt kívánatos is, hiszen az anyag szintjén létrehozott egység a "terminálok" összehangolt működését csak segítheti. Hasonlóképpen hiba lenne adoptálni - akárcsak részben is - azokat a formai megoldásokat, amelyeket más korok és/vagy kultúrák fejlesztettek tökélyre: a klasszikus példák (Angkor, Gizeh, Teotihuacán...) számunkra csak referencia-értékűek lehetnek. Viszont mélyrehatóan kell tanulmányoznunk azokat az alakzatokat és erővonalakat, amelyek a különféle formák megalkotásának alapjául szolgáltak.
Másodlagos Szellemi Központok - többek között - a templomok, hiszen szakrális terük konfigurációja minden esetben egy működő Elsődleges Szellemi Központhoz igazodik, ugyanakkor mintaként szolgálnak különféle Harmadlagos Szellemi Központok (például házi oltárok, személyes meditáló-helyek) szakrális terének kialakításához.
A spirituális (szellemi) központok között a viszony fraktális jellegű, azaz nem hierarchiák határozzák meg.
Az egy paradigmán belüli kulturális összehangolódás műveletét támogatják a téridő rezgésein alapuló, és különféle nyelvezetekben - szín-, mozgás-, és/vagy hangrezgések - kódolt kulturális szimbólumok. Jelentéstartalmuk térbeni megnyilvánulására jó példák az egymással kortárs, de egymásról mit sem tudó kultúrák által emelt piramisok, amelyeknek idő-vonzata sem közömbös, hiszen további fontos összefüggéseket világíthat meg (a piramisok esetében például fölmerül a kérdés, hogy a jóval későbbi amerikai szakrális építmények az univerzális piramis-minta aktualizációi-e, vagy inkább tekinthetők egy bizonyos makro-paradigmán belül működő világkép-összehangoló motívumnak, ami akár több évezredes "eltolódással" is testet ölthet). A látszat ellenére ez nem egy meddő kultúrmorfológiai eszmefuttatás: csak akkor érezhetjük magunkat felhatalmazva Szellemi Központ létrehozására, ha előzőleg sikerült ilyen és hasonló alakzatok működési elvét tisztáznunk.
A küszöbön álló paradigmaváltás időszerűvé teszi, hogy érdemileg foglalkozzunk Szellemi Központ alapításának gondolatával. A Pilishez tartozó Látó-hegyen a 2009. június huszadikán megtartott szertartás megerősítette, hogy a mi feladatunk Elsődleges Szellemi Központ létrehozása. Egyrészt, mert a helyet kivételes státusza (Európa szív-csakrája) alkalmassá teszi erre: ugyanis az "átjáró" közvetlenül kapcsolódik egy magasabb besorolású szellemi entitáshoz (hatása annyira domináns, hogy a helyszínen gyakorlatilag érzékelhetetlen a Helyszellem kisugárzása), amelynek jelenléte a mitikus és a fizikai szinten egyaránt megnyilvánult előttünk. Másrészt az is bebizonyosodott, hogy a MAG megteremtésében résztvevők, illetve a hozzájuk kötődő egyéni és/vagy csoportos tudat-kvantumok szinergikus jellegű együttműködésével lehozható az "ég és föld között lebegő" Primordiális Szellemi Központ mintája, amelynek realizálása a szellemi alapítás aktusával megkezdődött.
Bármilyen besorolású szellemi központot csak egy adott kulturális mintán átszűrve lehet létrehozni, és ez a minta Európa szív-csakrája közelében magyar. Óriási felelősség hárul ránk ez által, hiszen a Kárpát-medence kollektív tudatszint-koherenciájának állapota olyan jelentőséggel bír, amely messze túlmutat a térség határain. Első lépésként a magyar-ság esszenciális értelmezésére kell törekednünk, mégpedig nem a megszokott - következésképpen a leköszönő paradigmához tartozó -, korszerűtlenné vált (archaizáló) stílusjegyek által rögzített gondolatok mentén, hanem azokból az ősi ritmusokból kiindulva, amelyekre évezredek óta minden kulturális megnyilvánulásunk épül.
Palmyra (Györfi János felvétele)
