Mezei Tamás
Egyenesen Át minden hatÁron
Három hónap távlatából visszatekintve luxemburgi látogatásomra, alig fakult valamit élményeim intenzitása. Markus Molz meghívása révén volt alkalmam ellátogatni az Univeristé du Luxembourgra, ami színhelyül szolgált a Határokat átszelő Kutatás, előrelépés a teóriaalkotásban címet viselő nemzetközi szimpóziumnak. Jóformán egy teljes évet vártam erre az eseményre, de még ennyi várakozás után is nyugodtan állíthatom, hogy megérte. Olyan kreatív nemzetközi közegbe cseppentem, amilyennek még sosem voltam részese korábban, és ahol a résztvevők lelkesedése és tenni akarása hamar magával ragadott.
A rendezvény nyitónapján Ruben Nelson kanadai és V. V. Raman indiai professzorok előadását hallgattuk meg, akik a tudományos határsértések jelentőségéről és szükségességéről beszéltek. Jóllehet a két előadó kulturális és szociális háttere teljesen eltérő, mindketten arra a végkövetkeztetésre jutottak tudományos karrierjük során, hogy a XXI. század tudományos életére a határokon átívelő és a korlátokat áttörő kutatás lesz a legjellemzőbb. Nelson, a Foresight Canada Institute igazgatója, előadásának súlypontját századunk szükségleteinek allokációjára helyezte. Központi helyet foglalt el expozéjában a „Miért van szükség a határokat átszakító kutatásra?” kérdés megválaszolása, illetve annak a ténynek a kiemelése, hogy a közeljövőben, illetve a XXI. századra általánosságban jellemző lesz a meglepetés, az újdonságokkal, a váratlan válsághelyzetekkel való szembesülés. Meglátása szerint ezeket a helyzeteket, meglepetéseket csak akkor leszünk képesek megfelelően feldolgozni és mindennapjainkba integrálni, ha nyílt elmével – a határvonalak törlésével vagy áthelyezésével – közelítünk hozzájuk. Nelson tehát alapvetően a jövőre való felkészülés szükséges feltételeként aposztrofálta a szimpózium legfőbb feladatát. Ezzel szemben Raman, a Rochester Institute of Technology professzora, arra mutatott rá nagyon plasztikusan, hogy a határok áthágása közel sem új keletű az emberi történelemben. Számos példával illusztrálta, hogy a tudományos, technikai áttörések túlnyomó többsége éppen az aktuális határok áthágásával, vagy figyelmen kívül hagyásával járt és jár együtt. Továbbá kiemelte azt is, hogy a hátárok áthágása kultúránk – legyen szó bármely civilizációról – állandó részét képezi, gondoljunk csak a kereskedelemre, a globalizációra, a vallások terjedésére, a média világára vagy a virtuális világhoz fűződő egyre szorosabb kapcsolatra. Ezt a két előadást egy szintetizáló harmadik követte. Roy Bhaskar, University of London, az elmélet, a gyakorlat, az interdiszciplinaritás és a non-duális rendszerek egységéről, illetve szükséges integrációjáról beszélt. Ez az expozé mintegy bevezetésként is szolgált a szekcióülésekhez, ahol teoretikusok és gyakorlati szakemberek együtt gondolkodtak, és próbáltak hidat verni saját és mások szak- és tudományterületei szigetvilágának partjai közé, elérhetővé téve azokat kollégáik számára.
A következő napon ezen törekvés jegyében vette kezdetét a négy párhuzamos szekció munkája. Az újdonságot számomra az jelentette, hogy a vitára bocsátott írásokat soha nem a szerző prezentálta elsőként. Permutációs rendszerben osztották el az előadók szövegeit egymás közt, a szerzők csak azt követően léphettek a katedrára, miután téziseiket valaki más már bemutatta az érdeklődőknek. Ezt követte természetesen a vita, amit bár a levezető elnök megpróbált a vezérelvek mentén kanalizálni, ez a vállalkozás nem minden esetben zárult sikerrel. A nap végére így is jelentős mennyiségű mélyen szántó gondolat és ötlet gyűlt össze a moderátoroknál, akik ezeket személyes kommentárokkal kiegészítve az esti plenáris üléseken a többiek elé tártak. Kifejezetten jó kezdeményezésnek találtam azt, hogy a szekciók moderátorai mellett úgymond független megfigyelők is figyelemmel kísérték a csoportok vitáját, akik összefoglalójukban értékelték, összegezték a napi diszkussziókat. Így az egyes szekciók résztvevői pontosabb képet alkothattak a többi csoportban elért eredményekről, és inspirációt meríthettek a későbbi vitákban való részvételhez.
Az egyes szekciók az alábbi címek alatt üléseztek:
A1 A többszörös határsértés integratív keretrendszerei
/Integrative Frameworks Crossing Multiple
Boundaries/
Ahol Roy Bhaskar Universití of London, Francis Heygelin, Free University of Brussels és Søren Brier, Copenhagen Business School dolgozoatait vitatták meg. A második napon a vita ugyanebben a témában folytatódott, de újabb előadók esszéit vitatták meg jelenlévők. Név szerint Aydan Gülerce, Bogazici University, Sean Esbjörn-Hargens, John F. Kennedy University és Gaudenz Assenza, Catholic University of Ružomberok
B1 Az
integratív keretrendszerrekre irányuló reflexiók
/Reflections on Integrative Frameworks/
Itt Gary Hampson, Southern Cross University, Jennifer Glider, RMIT University és Mark Edwards, University of Western Australia voltak a kiemelt előadók. A folytatásban pedig Ananta Kumar Giri, Madras Institute of Development Studies, John van Breda, Stellenbosch University és Mike King, London Metropolitan University előadásai hangzottak el.
C1 Anyag
és elme, kultúra és tudatosság
/Matter and Mind, Culture and
Consciousness/
A szekcióban felszólalók Nancey Murphy, Fuller Theological Seminary, Harald Walach, European University of Viadrina és Thomas Görnitz, Frankfurt am Oder University voltak. A folytatásban Michael Kimmel, University of Vienna, Lutz Eckensberger, German Institute for International educational Research és Tatjana Meira-Kochetkova, University of Twente előadásiat hallgathattam meg. Ennek a szekciónak a munkájában vettem én is részt, mint önkéntes jegyző. A vita tartalmi elemeit tekintve felettébb sokrétű volt, hiszen a fizikustól, a teológuson és a neveléstudóson keresztül, az idegtudományok kutatójáig számos területről érkeztek az előadók és a résztvevők egyaránt. Nagyon röviden úgy jellemezhetném a disputát, hogy kontextusok és metódusok násztáncában vehettem részt, ahol a felek kíváncsian, de határozottan közeledtek egymáshoz. Bár számos alkalommal villantak egymásnak gondolatok, a második nap végére mégis sor került a kézfogóra. Azt nem állítom, hogy biztos és tartós kapcsolatot sikerült kialakítani e két nap végeztével, de legalább a kereteit megalkották a közös jövőnek, amit én igen nagy eredménynek, bíztató kezdetnek vélek.
D1 Globális
társadalmi átalakulás
/Global Societal Transformations/
Az szekció előadói Wendelin Küpers, Massey Univesity, Sue McGregor, Mount Saint Vincent University és Ronnie Lessem, Trans4M and University of Buckingam voltak. A következő nap főszereplői Enrique Dussel, Autonomous Metropolitan University Mexico, Irena Ateljevic, Wageningen University és Marc Luyckx Ghisi, formerly Foresight Unit of the European Comission voltak.
A rengeteg elméleti munkát követően a szimpózium részvevőit Miha Pogacnik csellóművész koncertjére invitálták meg a szervezők. Ezt az előadást hosszú ideig életem egyik legérdekesebb zenei élményeként fogom emlegetni, ugyanis a művész gyakorlatban szemléltette – Bartók műveit segítségül hívva –, egy cselló és lendületes temperamentuma segítségével, hogyan is forr össze a zenében a vizuális és hangzó élmény. A darab bemutatása előtt ugyanis a ritmikai elemeket formákkal, szabadkézi rajzokkal, a tonalitást színekkel szimbolizálva illusztrálta, ezzel mintegy új narratívát adva a zeneműnek.
A szimpózium záró akkordját a „Tudás kávézó” és a „Szabad vásár” adta meg. Az előbbi keretein belül a legfontosabb kérdésekről lehetett négy-ötfős asztaltársaságoknál diskurálni, míg az utóbbi azok számára biztosított felszólalási lehetőséget, akik az új interdiszciplináris elméletek szellemében a résztvevők együttműködésén alapuló projekteket akartak indítani. A Tudás kávézóban eltöltött közel másfél óra volt számomra a legeredményesebb és legintenzívebb periódus, mivel itt a hozzám leginkább közelálló témákhoz tudtam érdemben hozzászólni. A Szabad vásár pedig ismételten arról győzött meg, hogy bár lehet mégoly átgondolt és széles tartalmi horizontot felölelő egy szimpózium programja, mégis érdemes, sőt ajánlatos teret engedni az egyéni kreativitás megnyilvánulásának, mert az tovább szélesíti az esemény spektrumát.
Tömören úgy foglalnám össze a szimpóziumon elért eredményeket, hogy az megoldási javaslatot kínált vagy még inkább egy hatékony problémakezelési stratégia vázlatát vetítette előre, azzal a határozott céllal, hogy az interdiszciplináris tudás és tudománystruktúrák potenciájára hívja fel a tudományos közvélemény figyelmét. Több alkalommal és számos – egymással jól harmonizáló módon – fogalmazódott meg az egyes szekciókban, hogy az interdiszciplináris együttműködés nem csupán egy új irányvonal a klasszikus tudomány tartományain belül, hanem sokkal inkább az iménti rendszer dimenzionális bővítését és újrarendezését jelenti. Továbbá megfogalmazódott az is, hogy ez a fajta tudományfelfogás lehet az emberi faj túlélésének eszköze, amely egy rugalmasabb, összetettebb és sokrétűbben alkalmazható módszer, vagyis megoldás lehet századunk komplex kihívásaira.
A szimpózium részletes programját, és az előadások absztraktját az alábbi címen érhetik el a téma iránt érdeklődők: http://dica-lab.org/rab/
